Ismét dolgoznak az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely és Kolozsvár közötti szakaszán

Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti: Ismét dolgoznak az útépítők az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely és Kolozsvár közötti hiányzó szakaszán, év végére akár el is készülhetnek a hátralévő munkálatokkal.A romániai A3-as autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti 15,7 kilométeres szakaszán a napokban kezdte el a munkát az osztrák Strabag és a német Geiger cég romániai leányvállalatai alkotta társulás - számolt be kedden a TurdaNews román hírportál.
    

A konzorciummal tavaly októberben írt alá szerződést a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR), az útépítő cégek vállalták, hogy három hónapos tervezési időszak után nekifognak a kivitelezésnek. Az Economedia gazdasági portál szerint a pályaszakasz eddig 40 százalékban épült meg, az osztrák-német társulásnak 18 hónap áll a rendelkezésére, hogy befejezze, de jó mozgósítással akár fél évvel korábban, idén decemberben elkészülhet.
    

A sztrádaszakasz építési munkálatai a korábbi kivitelező pénzügyi gondjai amiatt álltak le, így a CNAIR tavaly felbontotta vele a szerződést. Az újabb tendert a Strabag és a Geiger társulása nyerte, amely áfa nélkül 420,34 millió lejért (35,4 milliárd forint) vállalta, hogy három hónap alatt elvégzi a tervezést, és 18 hónap alatt befejezi az építkezést. Az útszakaszon két hidat, hét felüljárót és egy csomópontot kell megépíteni. A munkálatokat, amelyekre az építő tízéves garanciát vállalt, a CNAIR vissza nem térítendő európai uniós támogatásokból finanszírozza.
    

A pályaszakasz megépítésével végig autópályán lehet majd közlekedni Marosvásárhely és Kolozsvár között, de a Hunyad megyei hógyai csomópontig is el lehet jutni, és több romániai sztrádára rákapcsolódni. A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú A3-as észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban közbeszerzési eljárás és európai uniós támogatás nélkül írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután - az állami finanszírozás akadozása miatt - a Bechtel hat év alatt csak 52 kilométer pályát épített meg 1,3 milliárd euróért, a felek 2013-ban közös megegyezéssel felbontották a szerződést.
   

Románia elérte, hogy az észak-erdélyi sztráda Marosvásárhely és a magyar határ közötti útvonalát az Európai Unió felvegye a transzeurópai közlekedési hálózatba (TEN-T), így az építkezés európai támogatások igénybevételével folytatódhatott. Jelenleg a pályából három szakasz használható, a három együtt mintegy 107 kilométer.


A magyar-román államhatáron áthaladó 5,3 kilométeres szakasz rávezeti a romániai forgalmat a magyarországi M4-es autópályára. Emellett a Kolozsvártól nyugatra fekvő Magyarnádas és Marosvásárhely között eddig 102 kilométernyi autópályát adtak át a forgalomnak. Az Aranyosgyéres és Maroskece közötti hiányzó részen az autósok a párhuzamosan haladó E60-as országúton közlekednek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com