ITM: a turizmus újraindulását is zökkenőmentesebbé teszik az útfelújítások

A közúthálózat folyamatos állapotjavításának elsődleges célja a vidéki életminőség javítása, a kistelepülések jobb megközelíthetőségének biztosítása. A fejlesztések az érintett térségekben lévő idegenforgalmi célpontok kényelmesebb eléréséhez is hozzájárulnak. Az idénre tervezett ezer kilométernyi útfelújítás nyomán sok száz turisztikai látványossághoz juthatunk majd el könnyebben, gyorsabban és biztonságosabban - erről írt hétfői közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).A közlekedési hálózatok megfelelő műszaki állapota fontos a magyar emberek, a hazai vállalkozások és az egész gazdaság számára.

A március közepével megindult útfelújítások elsősorban a mellékutakon emelik a szolgáltatási színvonalat, a helyközi buszjáratokét is.
    

Mosóczi László, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: "2021-ben a tavalyihoz képest kétszeres hosszban, összesen mintegy ezer kilométeren kezdődhetnek meg a munkák. Az idei beavatkozások több mint kétszáz útszakaszon, 550 kilométeren javítják tömegeket vonzó turisztikai célpontok elérhetőségét. A tavaly óta körbekerékpározható Tisza-tó közúti megközelítését Jász-Nagykun és Heves megyében tíz projektben, több mint 42 kilométeren könnyítjük meg. Biztonságosabban autózhatunk, buszozhatunk az etyeki borvidékre az öt helyszínen, összesen kilenc kilométeren megvalósuló beavatkozásoknak köszönhetően. A Pusztavacs bekötő út felújításával Magyarország földrajzi középpontjához, két útszakasz rendbetételével pedig a világszerte ismert bokodi lebegő faluhoz juthatunk el kényelmesebben."
    

Az idei munkálatok eredményeként várakhoz (például Nógrád, Somogyvár, Sümeg), fürdőkbe (például Hajdúszoboszló, Kehidakustány, Lipót) és a gyulai várfürdőbe is zavartalanabbul utazhatunk majd közúton. Országos hírű búcsújáróhelyekre tartó (Andocs, Péliföldszentkereszt) és nemcsak gyerekfejjel izgalmas kisvasutakig vezető (Csömödér, Királyrét) szakaszok is megújulnak. Aki a nagy melegben hűvösbe vágyik, komfortosabban érheti el például a tapolcai tavasbarlangot vagy a márianosztrai börtönmúzeumot.
    

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kifejtette: "az elmúlt évek legnagyobb, 1000 kilométernyi, többségében mellékutat érintő útfelújítási programja valósul meg idén. Ekkora volumenű munkálatoknál már számos olyan elem szerepel a projektek között, amely nemcsak két település közúti összeköttetését javítja, hanem a térség gazdaságát, turizmusát is élénkíti.


A felújításokat és az üzemeltetési munkákat egyaránt igyekszünk úgy ütemezni, hogy a lehető legkisebb fennakadásokkal járjanak. Mivel idén várhatóan még többen választják a belföldi nyaralást, kikapcsolódást, a közlekedők sok helyszínen találkozhatnak építési területekkel. A szükséges forgalomkorlátozások, terelések miatt az úton lévők türelmét és megértését kérjük, ezeket a beavatkozásokat értük, a színvonalasabb kiszolgálásuk érdekében végezzük."


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

http://ujhazak.com