ITM: augusztus közepéig lehet jelentkezni a kerékpárosbarát pályázatokra

Augusztus közepéig elektronikus úton lehet jelentkezni a kerékpárosbarát címekre a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. honlapján - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Kiskunhalason.Mosóczi László elmondta: a települések és a munkahelyek méretük, jellegük szerint négy-négy kategóriában indulhatnak az idei kiírásokon, az eredményhirdetés ősszel várható. Emlékeztetett, hogy a tavalyi forduló alapján jelenleg 16 cég vagy intézmény viselheti a kerékpárosbarát munkahely, 12 önkormányzat pedig a kerékpárosbarát település címet.         


Magyarország - a lakosságszám arányában - a világ harmadik legnagyobb kerékpáros nemzete, hiszen mindössze Dánia és Hollandia előzi meg a rangsorban - mondta az államtitkár. Hozzátette, hogy az Alföldön különösen nagy hagyománya van a biciklizésnek, de mára az ország más részein is egyre nagyobb teret nyer a kerékpáros közlekedés és a turizmus.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

    


Úgy vélte, a biciklizést elsősorban "a közlekedési mód biztonságosabbá tételével, leginkább önálló kerékpárutak építésével teheti még vonzóbbá a kormány". A múlt évtized eleje óta történt is érdemi előrelépés e területen, mintegy 1600 kilométerrel bővült a kerékpáros úthálózat Magyarországon - mondta. Mosóczi László kitért arra, hogy a kormány más módokon is támogatja a munkaadók és önkormányzatok szerepvállalását a közlekedés zöldítésében. Az adótörvények közelmúltban elfogadott módosításával ugyanis a jövő évtől személyi jövedelemadó mentesen adhat a munkáltató magáncélú használatra kerékpárt munkavállalójának, és az ezzel kapcsolatban felmerülő minden költség, ráfordítás leírható lesz a társasági adóalapból.


Ezen kívül a kormány az ország minden részében támogatja az egyre sűrűbb szövésű, egyre több ponton összekapcsolódó kerékpárút-hálózat kiépítését - ismertette az államtitkár. Bács-Kiskun megyében a 2014-2020-as Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból 26 projektben összesen 85 kilométeren bővül a kerékpáros infrastruktúra.


A 6,2 milliárd forint összértékű beruházások egyikeként kiépül Kiskunhalas kerékpárforgalmi főhálózata, a városban 2,2 kilométeren létesülnek új kerékpárutak. A megyei fejlesztések folytatódnak is, már mintegy 68 kilométeren zajlik 7 újabb térségi szakasz előkészítése, tervezése - sorolta. Mosóczi László jelezte, hogy az EuroVelo 13 Vasfüggöny kerékpáros túraútvonal részeként kitáblázzák a nemzetközi kerékpáros összeköttetés Bács-Kiskun megyei szakaszát is.   


Az idén zárul le a Velence és Gyula közötti kerékpáros útvonal kialakítása, a kisforgalmú közutak és meglévő kerékpárutak felhasználásával létrejövő turisztikai kapcsolat Bács-Kiskun megyét is érinti. A kormány a főutak mellett haladó külterületi kerékpárutak kezelésbe vételével is tehermentesíti a helyi önkormányzatokat, hiszen a Magyar Közút már több mint ezer kilométernyi ilyen szakaszt gondoz. Az országos közútkezelő szakemberei gondoskodnak az 53-as főút mellett futó kerékpárút külterületi szakaszainak fenntartásáról is Akasztótól Kiskőrösig, majd Soltvadkerttől Kiskunhalasig mintegy 20 kilométeren.     

Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere hangsúlyozta: Kiskunhalas egyedüli településként 2020-ban duplázott, hiszen a város is, és munkáltatóként a polgármesteri hivatal is kiérdemelte kerékpárosbarát címet az elmúlt évben. Emlékeztetett, a városban most is épül két bicikliút is, de a fejlesztések nem állnak meg, hiszen mindenképpen fontos lenne, hogy a település külterületén élők, Kecel irányából kerékpárral is biztonságosan megközelíthessék a belvárost.   


Már megterveztették a Kiskunhalast az 55-ös főúttal összekötő, az 53-as főút mentén vezető bicikliutat, és bíznak abban, hogy Jánoshalmával, Mélykúttal és Kunfehértóval összefogva egy másik térségi kerékpárút is megépülhet a jövőben - sorolta a polgármester.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com