ITM: Balatonakarattyánál ér össze két hazai kerékpáros nagyprojekt

A Budapest-Balaton biciklis összeköttetés kiépítése mintegy 17, a Balatoni Bringakör korszerűsítése közel 31 kilométeren folytatódik 2021-ben. A legjelentősebb hazai kerékpáros fejlesztések közé tartozó beruházások Balatonakarattyánál kapcsolódnak össze. A Veszprém megyei település térségében idén mindkét projektben elkészül egy-egy új szakasz - közölte kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).A főváros és a magyar tenger közötti kerékpárút kivitelezése ebben az esztendőben 2,9 milliárd forintból folytatódik.

A tervek szerint 2021 második felében átadják a teljes Budapest-Etyek szakaszt, a Székesfehérvár bevezetőt és a 710-es főúttól Balatonakarattyáig tartó szakaszt.

    
A közlemény kitér arra, hogy a tervek szerint nyárig dolgoznak majd a kivitelezők a Balatoni Bringakör egyes déli parti részein. Összesen 1,3 milliárd forintból számos építési engedélyköteles szakasz újul meg Balatonakarattya, Balatonvilágos, Siófok, Zamárdi, Szántód, Balatonszárszó, Balatonőszöd, Balatonlelle településeket érintve. A kivitelezések befejeztével a Balatoni Bringakör korszerűsítése Balatonakarattyától Balatonlelléig elkészül.
    

Várhatóan 2021 tavaszán folytatódnak a meglévő lakóutcák lokális vagy teljes felületű burkolatjavításait, táblázását és burkolatjel-festését magukba foglaló nem-engedélyköteles fejlesztések a Balaton északi partján, Balatonkenesétől Gyenesdiásig. Megkezdődnek a Bringakör első északi engedélyköteles szakaszainak munkálatai is Tihany-Örvényes és Balatonkenese-Balatonfűzfő között. Ősztől pedig a tókerülő kerékpárút még hiányzó egyetlen szakaszának kivitelezése is megindulhat Balatonrendesen.
    

Az ITM azt is közölte, hogy az EuroVelo 6 nemzetközi hálózat részeként 2021-es átadással színvonalas kerékpáros kapcsolat létesül Budapest és Dunakeszi között. Győrből Pannonhalmáig biciklin juthatunk el, miután az idegenforgalmi főszezonra 1,8 milliárd forintból kiépül a közel 18 kilométeres kerékpárút. Jó minőségű, vadonatúj szakaszokon kerekezhetünk Vámospércs és Nyírábrány, a román határ között és a tokaji Erzsébet királyné Tisza-hídon át is.
    

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: 2010 óta mintegy 1600 kilométer új kerékpárút épült Magyarországon. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásaiban idén további 95 kilométeren látnak neki a munkálatoknak a vállalkozók. A kivitelezők 2021-ben a Budapest-Balaton összeköttetés összes szakaszán dolgoznak majd. Az év elején a sikeres uniós forráslehívás érdekében több mint 1000 kilométernyi fejlesztés előkészítése kezdődhet meg. A kerékpározható hálózat teljes hossza 2030-ra megközelíti a 15 ezer kilométert - közöle az államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

A rolleresek védelmében

A rolleresek védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén sajnálatos módon egyre gyakoribbá váltak a rollereseket érintő közlekedési balesetek, így volt ez a tegnapi napon is.

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain az elmúlt 24 órában 12 közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök, amelyek közül 2 személyi sérüléssel végződött.

Fókuszban Dél-Pest

Fókuszban Dél-Pest

Újabb komplex közlekedési és közbiztonsági ellenőrzést tartottak a budapesti rendőrök.

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában - erről beszélt Léránt Krisztián rendőr alezredes.

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Ha akarnál se tudnál kocsival eljutni ezekre a helyekre.

http://ujhazak.com