ITM: mintegy 500 milliárd forintnyi négysávos útfejlesztés készült el idén

2020-ban megvalósult Eger és Sopron gyorsforgalmi bekötése, új szakaszok szolgálják a kényelmesebb és biztonságosabb eljutást Békéscsabára és Zalaegerszegre is. Idéntől Pest megyében már végig járható az M4, az autósok az út országhatárhoz közeli szakaszának átadásával a második sztrádakapcsolatot használhatják Románia, Erdély felé. A Monostori híd korábban 100 kilométeren hiányzó teherautós átkelési lehetőséget teremtett Komáromnál a Dunán - összegezte hétfői közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).Kiemelt közlekedéspolitikai cél a megyei jogú városok közúti elérhetőségének fejlesztése. Az M25 déli szektorát nyáron helyezték forgalomba, ezzel az M3-tól egészen Egerig vezet az autóút.

Az M85 Csorna utáni folytatását decemberben vehették birtokba az autósok, így Sopron négysávos bekötése is megvalósult - emlékeztet a minisztérium közleménye.

    
Az M44 Békéscsabáig elérő szakasza a közelmúltban nyílt meg a közlekedők előtt. A szintén hazai forrásból tavaly megépült folytatással együtt a főváros és Viharsarok között 25 perccel csökkent a menetidő. A Lakitelek-Tiszakürt szakaszon is dolgozik már a kivitelező. 2020-ban fejeződött be az M76 Zalaegerszeghez és M7-hez közeli négysávos szakaszainak építése. A közbülső elemek előkészítése vagy kivitelezése folyamatban van.
    

Két ütemben adták át az M4 Pest megyei részét az M0 körgyűrűtől Cegléden át Abonyig. Az autóút másik vége, a Berettyóújfalutól Nagykereki, országhatárig tartó szakasz is idén készült el. Az M35 meghosszabbításával együtt a magyarországi oldalon teljessé vált a Debrecen-Nagyvárad gyorsforgalmi kapcsolat. Az M43 után így már egy második irányban is eljuthatunk sztrádán Erdélybe, Romániába. Az M4 hiányzó köztes szakaszai kivitelezés vagy előkészítés alatt állnak.  
    

A Monostori híd a magyar-szlovák határon teremtett új átkelési lehetőséget a Dunán, tehermentesítve Komárom és Révkomárom belvárosait. Négysávosra bővültek főúti szakaszok is: az 54-es kecskeméti bevezetője és a 471-es Debrecentől Hajdúsámsonig. Az elmúlt évtizedben elvégzett közútfejlesztésekkel a 2010-ben még 1300 kilométer alatti gyorsforgalmi hálózat összes hossza 1700 kilométer közelébe nőtt.


Az idén befejezett projektek is jelentősen előmozdították azt a stratégiai célt, hogy az ország bármely településéről 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos út. 2016-ban ez az elvárás a városok, falvak fele, a lakosok közel háromnegyede esetében teljesült. 2020 végére már a települések kétharmadán élő 8,4 millió ember, a teljes népesség 86 százaléka jut el legfeljebb fél óra alatt a gyorsforgalmi vagy kiemelt főúti hálózatig.
    

Az ITM közleménye idéz Mosóczi Lászlót, a minisztérium  közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki elmondta: "A közel 180 kilométeren, mintegy 500 milliárd forintból elkészült négysávos közútfejlesztések több térség elérhetőségét és közlekedésbiztonsági helyzetét javították 2020-ban. A hálózatbővítések egész országrészek vonzerejét növelve járulhatnak hozzá a munkahelyeket teremtő beruházók betelepüléséhez.


Az új építésű szakaszoknak köszönhetően az átmenő forgalom kevésbé terheli a települések belterületi útjait, csökken a helyi zaj- és levegőszennyezés. A színvonalasabb közutak többféleképpen is szolgálják tehát a hazai vállalkozások versenyképességének fokozását, a családok életminőségének folyamatos javítását."


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com