Járatok tucatjait törölték közlekedési sztrájk miatt az amszterdami Schiphol repülőtéren

Nagyjából nyolcvan járatot töröltek kedden az amszterdami Schiphol repülőtéren a nyugdíjkorhatár emelése ellen meghirdetett országos sztrájk miatt, amely komoly fennakadásokat okozott a közlekedésben egész Hollandiában.Egyebek mellett a KLM holland nemzeti légitársaság, illetve a fapados Ryanair és Easyjet is járattörlésekre kényszerült. Előbbi azonban ingyenes átfoglalást tett lehetővé az utasai számára. "Azt tanácsoljuk, hogy amennyiben lehetséges, halasszák el az utazásukat" - írta a KLM.

    
Madelon van der Hof, a légikikötő szóvivője arra figyelmeztetett, hogy késésekre kell készülni a nap folyamán. A szakszervezetek által szervezett egynapos munkabeszüntetés a vasúti, illetve a metró-, a busz-, a villamos- és a hajóközlekedést is érinti. Óránként mindössze négy vonat közlekedik a Schiphol repülőtér és Amszterdam között, a szokásos 25 helyett.
    

Az országban hatalmas dugók alakultak ki a tömegközlekedés akadozása miatt. Több egyetem is elhalasztotta a keddre tervezett vizsgákat, miután a hallgatók egy része nem tudott bejutni. A sztrájkolók azt akarják elérni, hogy a kormány 66 évben rögzítse az állami nyugdíjkorhatárt, azt ne lehessen emelni, valamint hogy a nyugdíj összege kövesse az inflációt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

http://ujhazak.com