Július közepén indulhat el a forgalom az 1-es villamos meghosszabbított szakaszán Budapesten

Várhatóan július közepén indulhat el Budapesten az 1-es villamos meghosszabbított, Etele tér és Fehérvári út közötti szakaszán a forgalom, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az ezzel kapcsolatos forgalmi változásokról társadalmi egyeztetést kezdeményezett.A BKK hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, elkészültek a vágányok, burkolatot és perontetőt kaptak az új megállók, megépült az útpálya és a vágány közötti szegény, elkészültek az Etele téri végállomás vágánykapcsolatai és befejezték az Etele út 17-49. előtti tér, illetve az Etele park átépítését. A nyári üzem megindulásáig be kell fejezni az útburkolati jelek festését, füvesíteni kell a vágányszakaszt, illetve fel kell szerelni a felsővezetékeket.

    
Az utas nélküli próbajáratok júniusban indulnak, ezek sikeressége és a járművezetők oktatása után várhatóan július közepén indul a villamosforgalom az új szakaszon, de a végállomási épület - amelynek kivitelezése jogszabályváltozás miatt csúszik - csak novemberre készül el. A forgalom megindulása után, várhatóan az év végéig a spanyol CAF öt újabb Urbos villamost szállít majd le, amelyek ezen a vonalon állnak majd forgalomba és megegyeznek a már futó villamos szerelvényekkel.
    

A teljes projekt megvalósítását az Európai Unió 8 milliárd forinttal támogatja, a beruházás kivitelezési költsége nettó 8,6 milliárd forint. Az 1-es villamos meghosszabbított szakaszának átadásával párhuzamosan életbe lépő közlekedési változásokról a BKK rövidesen társadalmi egyeztetést indít. A tervezett változások között szerepel a 103-as busz leállítása, mivel azt teljes egészében kiváltja az 1-es villamos, új járat indulhat 203-as jelzéssel Kelenföld vasútállomás és a Móricz Zsigmond körtér között. A BKK a jövőben a 153-as és a 154-es járatot összevontan, 153-as jelzéssel közlekedtetné, a járat a Gazdagréti tértől a Nagyszőlős utcán át egészen az Infoparkig, körjáratként a BudaPart térségét is érintve közlekedne. A BKK május 27-ig várja a változtatásokkal kapcsolatos észrevételeket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

http://ujhazak.com