Július végére elbontják a Deák téri beléptetőkapukat

Elkezdődik az M2-es metróvonal Deák Ferenc téri állomásának Sütő utcai kijáratánál található beléptetőkapuk elbontása - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken, a munkálatok első napján az MTI-vel.A tájékoztatás szerint "a budapesti elektronikus jegyrendszer megvalósítása céljából 2017-ben létesített kapuk eltávolítása" várhatóan 3 hetet vesz igénybe. A munkálatok ideje alatt a gyalogosok zavartalanul használhatják a Sütő utcai kijáratot.
    

Azt írták, "idén márciusban tíz év után pont került az elbukott budapesti e-jegyrendszer körüli ügy végére. A Nemzetközi Választottbíróság ítélete nyomán 5 950 000 euró összeget fizetett a BKK-nak a német Scheidt & Bachmann cég, amiért olyan szerződésszegést követett el, amely miatt a BKK jogszerűen mondta fel a 2014-ben aláírt vállalkozási szerződést".
    

Az e-jegyrendszer választottbírósági perének eredményeként sikerült a BKK korábbi vezetése által kifizetett összeget részlegesen visszaszerezni, így a budapestiek veszteségét mérsékelni. Ez az összeg a fővárosi közösségi közlekedés céljaira használható fel - ismertette a BKK. A bontási munkák nagy része a metró éjszakai üzemszünete alatt történik majd. A leszerelt kapuk másra nem használhatók, ezért a társaság a vonatkozó szabályok figyelembevétele mellett hulladékként kezeli azokat - írta a BKK.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com