Júniusban Győrben is tesztelik hidrogéncellás autóbuszt

Júniusban Győrben is teszteli a hidrogénmeghajtású Solaris Urbino autóbuszt a Volánbusz és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitásfejlesztési Ügynökség Zrt. az egy évig tartó mintaprojektje során - jelentette be pénteken a közlekedési társaság és az ügynökség.A kísérleti projektjében a HUMDA a közösségi közlekedésben történő felhasználás lehetőségeit vizsgálja: Győr, Zalaegerszeg és a fővárosi agglomeráció mellett Debrecenben, Kecskeméten, Kaposváron és Miskolcon is, ahol időszakosan forgalomba álltak és állnak majd a hidrogén-üzemanyagcellás buszok.
    

Június 1.

és 27. között egy hidrogénmeghajtású, Solaris Urbino 12 Hydrogen típusú járművet próbálhatnak ki az utasok Győr helyi közlekedésében, a Volánbusz honlapján elérhető menetrend szerint. A jármű az Energiaügyi Minisztérium (EM) támogatásával a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével áll forgalomba.
    

A 12 méteres, háromajtós, légkondicionált Solaris Urbino autóbusz 29 ülő és 58 álló utas szállítására alkalmas. A Prim-Vol Trade Kft. által biztosított buszban egy 70 kilowatt (kW) teljesítményű hidrogén-üzemanyagcella működik. A járművet egy ZF AV 130 integrált elektromos motor hajtja. A tetején elhelyezett 1560 literes térfogatú kompozit hidrogéntartályok egyszeri feltöltésével 350-400 kilométert képes megtenni a busz. A tartályokban összesen 36,8 kilogramm hidrogéngázt lehet tárolni 350 bar nyomáson. A zöldhidrogént a Messer Hungarogáz Kft. szolgáltatja, az autóbusz töltése a Volánbusz győri telephelyén történik.
    

A közleményben emlékeztettek arra, hogy a Volánbusz folyamatosan végez utasforgalmi próbákat különböző típusú, alternatív meghajtású autóbuszokkal. A társaság 2022 februárjában Kőbánya-Kispest és Vecsés között már sikerrel tesztelte ezt a járműtípust is, amely idén májusban Zalaegerszeg helyi közlekedésében vett részt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com