Karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM

Járatokat töröl a KLM holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt - jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál hétfőn.A KLM arra számít, hogy a következő hetekben több járatát is törölnie kell, mert a flottájába tartozó egyik repülőgéptípus karbantartási eljárásait nem tartották be megfelelően - mondta a holland légitársaság illetékes szóvivője a NOS holland közszolgálati műsorszolgáltatónak nyilatkozva.

Az elmúlt hétvégén a légitársaság már öt járatát törölte. További járattörlés napi egy-két járatot érinthet, miközben a munkatársak már dolgoznak a probléma megoldásán - mondta a szóvivő.

"Már dolgozunk az első három repülőgépen" - fogalmazott a szóvivő, majd hozzátette: a légitársaság arra számít, hogy a karbantartást követően a repülőgépek fokozatosan újra üzembe helyezhetők.

A KLM pénteken közölte, hogy hét Boeing 787-esén sürgős karbantartásra van szükség, mert esetükben nem követték megfelelően a vonatkozó eljárásokat. A probléma egy, a repülőgép tankolása során használt alkatrészt érint - mondta.

A KLM soron kívüli ellenőrzést kezdeményezett és szükség esetén javításokat végez a probléma megoldására. Megerősítette: az utasok biztonsága nincs veszélyben. A KLM 228 repülőgépből álló flottájában 24 Boeing 787 található, amelyek Amerikába, Ázsiába és Afrikába repülnek rendszeresen - tájékoztattak.

A járattörlések által érintett utasok jegyeit átfoglalják, egyes esetekben más légitársaságok által üzemeltetett járatokra. A KLM továbbá Boeing 777-es repülőgépeit is alkalmazhatja az eredetileg Boeing 787-esekkel tervezett járatokon - tették hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com