Kartellt gyanít a GVH a BKV hajóüzemeltetési közbeszerzése körül

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellgyanú miatt vizsgálatot indított a BKV hajóüzemeltetésre vonatkozó közbeszerzésével kapcsolatban. A versenyhatóság az ügy feltárásához rajtaütéseket tartott a közbeszerzés egyes ajánlattevőinél - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.A GVH azt írta, július elején versenykorlátozó megállapodás gyanújával versenyfelügyeleti eljárást indított a BKV Zrt.

"Menetrend szerinti hajóüzemeltetés" tárgyában lefolytatott közbeszerzése ügyében. A versenyhatóság ugyanis egy bejelentés alapján úgy véli, hogy a közbeszerzési eljárás során bizonyos vállalkozások jogsértő egyeztetéseket folytattak az ajánlati árak, illetve a nyertes meghatározása érdekében.
    

A vállalkozásoknál a hatóság előzetes bejelentés nélküli helyszíni kutatásokat tartott, amelynek lehetőségét a versenytörvény biztosítja. A GVH a rajtaütések során elektronikus másolatokat készített az érintett cégek adathordozóiról, amelyek elemzése folyamatban van - tették hozzá. Felhívták a figyelmet arra, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.
   

"Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható" - fűzték hozzá. Kiemelték: egy kartellben - a büntetőjogi fenyegetettség miatt különösen egy közbeszerzési kartellben - érintett vállalkozásnak érdemes szem előtt tartania, hogy a jogszabályok ilyen esetben is honorálják a versenyhatósággal való együttműködést.
   

Az úgynevezett engedékenységi politika lényege, hogy egy versenykorlátozó megállapodásban részes vállalkozás akár a bírság elengedésében is részesülhet, ha elsőként szolgáltat döntő fontosságú bizonyítékokat a jogsértésről vagy olyan érdemi információkat ad egy feltáratlan megállapodásról, amelyek alapján a versenyhivatal vizsgálatot tud indítani - jelezték a közleményben.
    

A bírság csökkentésével honorálható emellett minden olyan önként szolgáltatott bizonyíték, amely - ha nem is elsőként érkezik a hatósághoz - érdemben segíti a kartell feltárását - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com