Kerékpárút épül Miskolcon a belváros és az ipari park között

Tíz kilométer hosszú kerékpárút épül Miskolcon a belváros és az ipari park között, a beruházásra mintegy félmilliárd forintot nyert el pályázaton a borsodi megyeszékhely önkormányzata - közölte a miskolci polgármesteri hivatal kedden az MTI-vel.Mint írták, a kerékpárral közlekedők igényeit teljesíti Miskolc azzal, hogy a Bosch ipartelep és a belváros között, a Katalin utcával bezárólag kerékpárutat alakít ki. Ez részben felfestéssel, részben a közúti forgalomtól elválasztott új gyalogút és kerékpárút építésével valósul meg - közölték.

    
Hozzátették, hogy a belváros összekötése a Miskolc északi határában lévő iparterülettel kedvező hatással lehet a munkaerő mobilitására. A fejlesztés révén biztonságosan lehet közlekedni kerékpárral a város északi területein működő nagyvállalatokhoz, valamint a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kórházba és a környéken működő bevásárlóközpontokhoz.
    

A közlemény szerint a kivitelezés júliusban megkezdődik, a beruházás több ütemben, szakaszosan valósul meg. A beruházás állami és uniós hozzájárulással, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, csaknem 500 millió forintból valósul meg. Kitértek arra, hogy 2021-ig folytatódnak a kerékpáros infrastrukturális beruházások Miskolcon, erre várhatóan 1,2 milliárd forintot költ a város. Szinte minden városrész kerékpárúton is elérhetővé válik, továbbá agglomerációs kerékpárút-építéseket is terveznek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

http://ujhazak.com