Két kereskedelmi kamara azonnali közlekedésszervezési lépéseket sürget a fővárostól

Azonnali közlekedésszervezési lépéseket sürget a fővárostól a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara (PMKIK), az MTI-hez kedden eljuttatott közös állásfoglalásuk szerint a jelenlegi helyzet már Budapest gazdasági növekedését gátolja.A két szervezet közös közleményében azt írta, a fővárosi önkormányzat elmúlt négyéves közlekedésszervezési gyakorlata miatt folyamatosak a dugók az utakon, ellehetetlenül az áruszállítás, nőtt a közösségi és az egyéni közlekedésben a menetidő, és ez már a gazdasági növekedést hátráltatja.
    

Véleményük szerint azonnali szemléletváltásra van szükség, mert szerintük a közlekedés irányítójának és szervezőjének nem az a fő feladata, hogy csökkentse az utak áteresztő kapacitásait, tiltásokat vezessen be, ezáltal növelve a légszennyeződés mértékét is, hanem az, hogy "a közlekedési igény megvalósulását a leggyorsabb és környezetbarát módon valósítsa meg".
   

Meggyőződésük, hogy minden olyan stratégia, amely kizárólag a közösségi közlekedésre, a kerékpárosokra vagy csak a gépjárművel közlekedőkre optimalizál, szükségszerűen egyoldalú lesz. A főváros feladata, hogy a közlekedők mozgását ne ellehetetlenítse, hanem támogassa, valamint ne megmondja nekik, hogy mivel közlekedjenek, hanem a megfelelő lehetőségekkel ösztönözzön a fentartható megoldások alkalmazására - írták.
    

A 400 ezer vállalkozást képviselő BKIK és PMKIK ezért felszólítja a fővárost, hogy azonnali hatállyal függessze fel a Mobilitás 2030 program módosításainak véglegesítését, amely szinte kizárólag a személygépkocsi-forgalom ellehetetlenítésére koncentrál, szüntesse meg az indokolatlan helyeken felfestett kerékpársávokat, a karókkal történő elválasztást pedig mindenütt szüntesse meg, valamint tegye lehetővé a tisztán elektromos gépjárművek áthaladását a Lánchídon.
    

Emellett a két kamara szükségét látja annak, hogy a városlogisztika jól megfogalmazott, ellenőrzött és a gyakorlatban bevált eszközrendszerét a főváros a közlekedésfejlesztés terén alkalmazza. Úgy vélik, a szakemberek által rendszeresen felvetett "smart" javaslatokkal kiválóan lehetne optimalizálni Budapest közlekedését. Ilyen például a dinamikus forgalomterelés, parkolóinformációs rendszer, időkorlát áruszállításhoz, behajtási matrica, de a P+R parkolók létesítése, vagy egy gyalogos és kerékpáros közlekedésre tervezett új dunai híd megépítése lenne a cél a meglévő hidak forgalomból kivonása helyett.
    

Annak érdekében, hogy a kívánt szemléletváltás létrejöhessen, az aláírók a következő fél évben intenzív szakmai munkába kezdenek a vállalkozók bevonásával és még az önkormányzati választás előtt közzéteszik azokat a szempontokat, illetve elvárásokat a főváros közlekedésszervezését és -fejlesztését illetően, amelyek a főváros és az agglomeráció fejlődését álláspontjuk szerint a legjobban szolgálják - olvasható közleményükben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com