Két nagy útépítési projekt fejeződött be Gyulán

Befejeződött két nagy, összesen 1,3 milliárd forint értékű útépítési, útfelújítási projekt Gyulán - közölte az önkormányzat hétfőn az MTI-vel.Az egymilliárd-húszmillió forint kormányzati forrásból, a helyi Futizo Kft. kivitelezésében átépített Tiborc utcán felújították a közműveket és a közvilágítást is, új járdát építettek, és kialakítottak egy körforgalmat is. A körforgalomba karácsonyi hangulatot kifejező installációt helyeztek el vasárnap.
    

Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek elmondta, a Tiborc utca felújításának gazdasági és turisztikai jelentősége is van: a 44-es főút román határhoz közeli elkerülő szakaszáról ezen keresztül érik el a turisták a várat, a fürdőövezetet, az ott lévő szállodákat és apartmanokat. A másik projekt szintén egy új, úgynevezett elliptikus körforgalom kialakítása volt egy balesetveszélyes csomópontban a városban. Erre szintén hazai forrást, nettó 288,7 millió forint támogatást kapott a város.
   

"A Belső-Törökzugi és az Észak-Törökzugi lakótelepen, valamint a kettő közötti kertvárosi részen több mint négyezer ember él, akik napi gyakorisággal haladnak át ezen a szakaszon, sokan pedig a belváros irányából közlekednek Törökzug felé, ahol bölcsőde, óvoda, iskola és orvosi centrum is van" - mondta a polgármester. Ez a projekt a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, a Délút Építő és Bányászati Kft. kivitelezésében valósult meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

http://ujhazak.com