Kitiltják a dízeljárműveket Észak-Olaszországból

Sárközy Júlia az MTI tudósítója jelenti: Közlekedési szigorítás lép életbe hétfőtől a Pó-alföld fedte észak-olaszországi tartományokban a legalacsonyabb környezetvédelmi besorolású járművek forgalmának korlátozásával.Az északnyugat-olaszországi Lombardia és Piemonte tartományban, az észak-keleti Venetóban, valamint Emilia-Romagnában egyszerre vezetik be dízelüzemű járművekre vonatkozó tilalmat. Október elsejétől a felsorolt tartományok 30 ezer lakosnál nagyobb városaiban dízelstop lesz érvényes: a forgalomkorlátozás minden héten hétfőtől péntekig tart, és az Euro 3-as besorolású vagy még ennél is alacsonyabb környezetvédelmi kategóriába tartozó dízel- és benzinüzemű gépjárművekre vonatkozik. A korlátozás napi időtartama tartományonként és városonként változik: Milánóban reggel fél kilenctől este fél hétig tart. A szabálysértők minimum 80 euró bírságra számíthatnak, a felső határ pedig akár a 600 eurót is túllépheti, ha ugyanaz a jármű sorozatosan sérti meg a tilalmat.

    
Emilia Romagna tartományban a szigorítás az Euro 4-es dízeleket is érinti. A rendelkezés március 31-ig érvényes. Addig is, ha az intézkedések ellenére a szmog túllépi a megengedett határértéket, további szigorítások várhatók akár hétvégenként is. A számítások szerint a dízel járművek közlekedésének korlátozása a térségben több mint 2 millió személygépkocsit és majdnem 800 ezer furgont érint. A tervek szerint 2020-tól az Euro 4-es, 2025-től pedig az Euro 5-ös dízelautókat is kivonják a régió forgalmából.
    

A Pó-alföld Európa egyik legszennyezettebb levegőjű térségének számít. A szennyező járművek a terület járműparkjának egynegyedét teszik csak ki, de a mérések szerint a levegő szennyezéséért 60 százalékban felelősek. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (Aea) idei adatai szerint a kontinensen évente 432 ezer ember hal meg légszennyezettség miatt, ebből több mint 91 ezer Olaszországban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com