Közel kétszáz graffitis rongálás érte a MÁV-csoport járműveit és épületeit idén

A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus, különösen a graffitis rongálások okozta károk kezelésére, a járművek letisztítására. A vasúttársaság legfrissebb összesítése szerint idén december közepéig már közel 200 alkalommal regisztráltak ilyen jellegű rongálást, amely túlnyomórészt a vasúti járműveket érintette - közölte a MÁV hétfőn az MTI-vel.Azt írták, hogy 2025-ben graffitikkel, illegális falfirkákkal 2500 négyzetméternyi felületen csúfították el a MÁV-csoport kezelésében lévő épületeket, járműveket.

A statisztikák szerint a rongálók elsődleges célpontja továbbra is a nagyvasút: tíz rongálásból kilenc, azaz eddig már 170 eset a vasúti üzletágat érintette, ezt követte a HÉV mintegy 20 esettel, míg az autóbuszos üzletágat idén 4 alkalommal érte ilyen jellegű vandalizmus. Ezekkel több mint 20 millió forintos kárt okoztak a MÁV-csoportnak - tették hozzá.

A társaság szerint az adatokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a vandálok leginkább a mozgó állományt veszik célba. A rongálások döntő többsége, közel 90 százaléka (170 esemény) közvetlenül a járműveket - mozdonyokat, személykocsikat, motorvonatokat - érintette, míg az épületek és egyéb építmények (például állomási falak, zajvédők) esetében 22 alkalommal kellett intézkedni.

Megjegyezték, hogy a járműveket védőlakkal látják el, és ez az antigraffiti lakkréteg megfelelő védelmet biztosít a rajzok akár nyomnélküli eltávolításához. A MÁV-csoport hangsúlyozta, hogy a graffitik eltávolítása nemcsak költséges, de a járművek kényszerű kivonását is eredményezi a forgalomból a tisztítás idejére, ami közvetlenül érinti az utasok kényelmét és a szolgáltatás színvonalát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

http://ujhazak.com