Közvélemény-kutató: a nagy többség jó ötletnek tartja a vármegye- és országbérletet

A Real-PR 93. közvélemény-kutató friss felmérése szerint a felnőtt lakosság 75 százaléka pozitívan fogadja a kormány által a távolsági közösségi közlekedésre májustól bevezetendő havi vármegye- és országbérletet - tájékoztatta az intézet kedden az MTI-t.Az új, kedvezményes árú utazási bérletek megítélése a fővárosiak 69 százaléka, a városiak 76 százaléka és a községben élők 77 százaléka szerint kedvező - tartalmazza a közlemény. "Orbán Viktor évértékelő beszédének nagy bejelentése volt, hogy a kormány májustól bevezeti az úgynevezett vármegye- és országbérlet" - írták.

Ezekkel egy-egy megyén belül - jelképesen a havi Budapest bérletnél is olcsóbban - havi 9450 forintért, országosan pedig 18 900 forintért lehet majd utazni a települések között vonattal vagy távolsági autóbusszal - ismertették.
    

Összehasonlításképpen megjegyezték: egy 100 kilométeren 8 liter üzemanyagot fogyasztó autóval, 600 forintos benzinár mellett a vármegyebérlet árából nagyjából 200 kilométert lehet utazni, ami egy hónapban a munkanapokkal számolva mindössze napi 5-5 kilométert jelent oda-vissza. A közlemény szerint az új bérlet pozitív fogadtatását jól mutatja, hogy "életkortól, pártszimpátiáktól, sőt a távolsági közlekedés igénybevételének gyakoriságától is függetlenül a döntő többség kedvezően értékeli az intézkedést".
   

A 75 százaléknyi pozitív véleménnyel szemben mindössze 12 százalék negatív áll, 13 százaléknyian nem tudtak vagy nem akartak véleményt nyilvánítani. "Ez utóbbiaktól eltekintve, csak a határozott véleményeket számításba véve, 86 százalék az új, kedvező árú távolsági bérletet pozitívan értékelők aránya" - jelezték. "Bár a lelkesedők háromnegyedes többsége nem jelenti, hogy ennyien élnek majd a lehetőséggel, azonban a budapesti és a vidéki Magyarország véleményazonossága egyértelműen valószínűsíti az ötlet majdani sikerét" - jegyezték meg. A vidéki városokban (76 százalék) és a községekben (77 százalék) kissé nagyobb arányban örülnek a megkérdezettek a vármegye- és országbérlet bevezetésének, mint a fővárosban (69 százalék).
    

Ettől valamelyest jelentősebb véleménykülönbség van pártszimpátiák szerint: a Fidesz szavazói körében 84 százalék, a baloldali szavazók között 60 százalék értékeli pozitívan az új bérlettípust. "Az egységesen kedvező társadalmi megítélést tükrözi, hogy még azok körében is 71 százalék a vármegye- és országbérlet bevezetését jó ötletnek tartók aránya, akik nem ingáznak települések között, bár érthető módon leginkább azok támogatják az új bérleteket, akik szoktak ingázni. Ebben a teljes lakosság 56 százalékát kitevő csoportban 78-80 százalékos a kormányzati döntés kedvező fogadtatása" - közölték.
    

Erősíti a jellemző társadalmi támogatottságot, hogy életkor szerint nézve is minden korosztályban legalább kétharmadnyi a kérdésben pozitívan nyilatkozók aránya, még a térítésmentesen utazó idősebb korúak is hasonlóképpen támogatják a kormányzati döntést, mint a fiatalok, akiket anyagilag közvetlenül érint - ismertették. A Real-PR 93. debreceni székhelyű országos és helyi közvélemény-kutatásokkal foglalkozó cég március 6-8. között ezer felnőtt telefonos megkérdezésével végezte a kutatást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com