Látogatóközpont az új komáromi Duna-hídnál

Látogatóközpontot adott át a Magyarország és Szlovákia között épülő új Duna-híd komáromi hídfőjénél a Hídépítő Zrt. vezérigazgatója hétfőn.Sal László elmondta, a tíz konténerből álló, kétszintes létesítményből a híd átadásáig lehet megfigyelni az építkezést. A látogatóközpontban makettekkel és videón mutatják be az építés fázisait, a szakma képviselői mellett várják az érdeklődőket is, a hónap utolsó szombatján nyílt napot tartanak.

Az új komáromi Duna-híd a meglévő vasúti hídtól 170 méterrel nyugatra épül meg. A beruházás 2017 nyarán kezdődött meg, és a tervek szerint 2019 őszére fejeződik be.

    
A hídszerkezet egypilonos, ferdekábeles híd, acél pályalemezzel. A 600 méter hosszú hídon kétszer egysávos főút vezet majd át a Duna felett, kerékpárutat, gyalogos járdát, közvilágítást is kialakítanak. Az egyedi szerkezet miatt a pilon és a kábelek díszkivilágítást kapnak. Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója a látogatóközpont átadása alkalmából ismertette, hogy az új átkelőt H-M DUNAHÍD Konzorcium építi meg, amelynek tagja a Hídépítő Zrt. és a Mészáros és Mészáros Kft. is. A kivitelezés nettó összege 91,2 millió euró, mintegy 28,6 milliárd forint, az összeg 85 százaléka uniós forrás.
    

A kivitelezés koordinátora Magyarország, a projekt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a szlovák Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. és szlovák közútkezelő társaság, a Slovenska správa ciest (SSC) beruházásban valósul meg. A kétoldali közúti csatlakozás két külön beruházásban épül meg, a Magyarországon tervezett út a 131 sz. főút, Komárom déli elkerülő úthoz csatlakozik. Ezen a szakaszon két körforgalom és két kisebb híd lesz.
    

Az új közúti híd elkészülte után a teherforgalom az M1 autópályától a települések érintése nélkül érheti el a szlovák határt, így jelentősen mérséklődik a lakott területek zaj- és környezeti terhelése, illetve gyorsabbá és biztonságosabbá válik az átkelés.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

A rolleresek védelmében

A rolleresek védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén sajnálatos módon egyre gyakoribbá váltak a rollereseket érintő közlekedési balesetek, így volt ez a tegnapi napon is.

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain az elmúlt 24 órában 12 közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök, amelyek közül 2 személyi sérüléssel végződött.

Fókuszban Dél-Pest

Fókuszban Dél-Pest

Újabb komplex közlekedési és közbiztonsági ellenőrzést tartottak a budapesti rendőrök.

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában - erről beszélt Léránt Krisztián rendőr alezredes.

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Ha akarnál se tudnál kocsival eljutni ezekre a helyekre.

http://ujhazak.com