Leszállítanák a robogókról a külföldi turistákat Balin

Az indonéziai Bali kormányzója azt tervezi, hogy a közlekedési szabályok sorozatos megsértése miatt megtiltja a külföldi turisták motorkerékpár-használatát - számolt be a tervről a BBC hírportálja kedden."Nem kellene ing, ruha vagy bukósisak, sőt jogosítvány nélkül motorozgatni a szigeten" - mondta I Wayan Koster kormányzó. Az elképzelés szerint akik saját használatú közlekedési eszközt akarnak, a kétkerékűek helyett az utazási irodáktól kölcsönözhetnének autót.
    

A helyi rendőrség adatai alapján február végétől március elejéig több mint 171 külföldi szegte meg a közlekedési szabályokat. Egyesek még hamis rendszámot is használtak. A Balira látogatók gyakran bérelnek motort, hogy azzal járják be a szigetet, amelynek tömegközlekedése nem fejlett. A kismotorok gyorsak, mozgékonyak és a nehezebben megközelíthető helyek is elérhetők velük.
   

A javasolt tilalmat várhatóan helyi törvénybe foglalják majd, de betartatásának módja még nem világos. A tervet a koronavírus-járvány után éppen erőre kapó turizmus szereplői, a turisták és a szolgáltatók nem fogadták egyértelmű lelkesedéssel. Dedek Warjana, a bali motorkölcsönző egyesület elnöke szerint a javaslat elhamarkodott, a hatóságoknak konkrét jogsértések esetén kellene fellépniük, ahelyett, hogy általános tilalmat szabnak ki. Ráadásul ha bérelt autóba ültetik őket, csak a dugókat növelik majd - tette hozzá.
    

A turizmus Bali éves GDP-jének mintegy 60 százalékát adta a járvány előtt. A tartomány statisztikai hivatala szerint 2023 januárjában Ausztráliából érkezett a legtöbb, több mint 91 ezer külföldi turista. A második helyet Oroszország szerezte meg, körülbelül 22 000 látogatóval.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

http://ujhazak.com