Leváltották a brassói repülőtér igazgatóját a Dan Air távozása miatt

Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti: Leváltották a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér igazgatóját, Alexandru Anghelt a Dan Air távozása miatt - közölte pénteken a Brassó megyei közgyűlés elnöke. A román fapados légitársaság az üzemidő meghosszabbítása után visszatérne az erdélyi légikikötőbe.Alexandru Anghel igazgató leváltásáról Serban Todorica, a repülőteret fenntartó és működtető Brassó megyei közgyűlés elnöke számolt be a Buna Ziua Brasov megyei lapnak. A pénteki cikk szerint az első romániai zöldmezős beruházásként tavaly júniusban megnyitott brassói nemzetközi repülőtér igazgatótanácsa csütörtökön döntött az igazgató leváltásáról és felelősségre vonásáról a légikikötőnél kialakult nehéz helyzet miatt.

Anghel menesztését egyhangúlag szavazta meg a testület négy tagja, az ötödik tag maga a leváltott igazgató. Serban Todorica elmondta: a döntést pénteken hivatalosan közzéteszik, és 30 napon belül felbontják a munkaszerződést.
    

A lap szerint előfordulhat, hogy a leváltott igazgatónak bíróság előtt kell felelnie a reptéren uralkodó állapotokért, mivel az igazgatótanács döntése "felelősségre vonást" sürget. Anghel korábban a moldvai Jászvásár (Iasi) repterét irányította. 2018-ban csatlakozott a brassói projekthez, majd az erdélyi repülőtér igazgatója lett.
    

A Székelyföldet is kiszolgáló Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről csütörtökön távozott a legtöbb járatot működtetű légi szolgáltató, a Dan Air. A román fapados légitársaság múlt héten jelentette be, hogy jövő héttől a moldvai Bákóból (Bacau) működteti eddigi brassói járatait, mivel az erdélyi repülőtér csak napi 12 órát üzemel, ami jelentős bevételkiesést okoz a társaságnak.
    

A lap szerint a Dan Air utolsó, Stuttgartból érkező gépének brassói landolására a légitársaság igazgatója, Matt David is megérkezett. A vezető a román légiforgalmi szolgálatot (ROMATSA) okolta a helyzetért, és a visszatérés feltételéül szabta, hogy a repülőtér 24 órán keresztül üzemeljen. A működtető szerint az állandó üzemeltetés 2025-ben valósulna meg, de 2024. január 15-étől 16 órásra bővülne a nyitvatartás. Alexandru Anghel közölte: a Dan Air vezetése már ekkor fontolóra venné a visszatérést.


Ez a cégnek is érdeke, mivel Bukarest után Brassó a legtöbb turistát vonzó romániai város. A hosszabb üzemidőt az akadályozza, hogy a légikikötő forgalmát virtuális toronyból, Aradról irányítják, és a ROMATSA szerint nincs elegendő alkalmazott, így újakat kell kiképezni. Megoldásként a Dan Air távozásával kialakult helyzetre a Brassó megyei közgyűlés vezetősége bejelentette: támogatási stratégiát dolgoz ki a légitársaságok számára, hogy Brassóba vonzza őket. A légikikötőnek június 15-i megnyitása óta október végéig 61 ezer utasa volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

A rolleresek védelmében

A rolleresek védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén sajnálatos módon egyre gyakoribbá váltak a rollereseket érintő közlekedési balesetek, így volt ez a tegnapi napon is.

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain az elmúlt 24 órában 12 közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök, amelyek közül 2 személyi sérüléssel végződött.

Fókuszban Dél-Pest

Fókuszban Dél-Pest

Újabb komplex közlekedési és közbiztonsági ellenőrzést tartottak a budapesti rendőrök.

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában - erről beszélt Léránt Krisztián rendőr alezredes.

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Ha akarnál se tudnál kocsival eljutni ezekre a helyekre.

http://ujhazak.com