Lezárják péntek este a Hősök tere könyékét

Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán, az érintett tömegközlekedési járatok módosított útvonalon közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.Közleményük szerint pénteken este nyolc órától szombat hajnali négy óráig "A Mozgás éjszakája" rendezvényt tartják a Hősök terén és a Városligetben. A rendezvény miatt lezárják péntek este hat órától szombaton reggel hat óráig a Kós Károly sétányt és a Hősök terét körben, valamint péntek este kilenc órától várhatóan éjfélig a Dózsa György utat a Damjanich utca és a Szondi utca között, az Andrássy utat a Hősök tere és az Oktogon között, valamint a Hermina út Ajtósi Dürer sor felé vezető oldalát.
    

A várhatóan szombaton 00.15 és 2 óra között zajló kerékpáros vonulás idején a nagyobb csomópontoknál néhány perces lezárásra kell számítani, a keresztirányú forgalmat szakaszosan átengedik. Az érintett útvonalon helyenként forgalomkorlátozás lesz érvényben - írták. A kerékpárosok a Hősök tere-Dózsa György út(Duna felé)-Dráva utca-Népfürdő utca-Árpád híd-Margit szigeti lejáró-Schulek Frigyes sétány-Margit híd felhajtó-Margit híd-Árpád fejedelem útja-Bem rakpart-Bem József tér-Fő utca-Clark Ádám tér-Lánchíd-Széchenyi István tér-Apáczai Csere János utca-Petőfi tér-Belgrád rakpart-Fővám tér-Vámház körút-Kálvin tér-Múzeum körút-Károly körút-Deák Ferenc tér-Bajcsy-Zsilinszky út-Andrássy út-Hősök tere útvonalon vonulnak majd - olvasható.
    

A BKK közölte: a 20E autóbusz a Hősök tere és a Vágány utca/Róbert Károly körút helyett a 30-as, a 901-es és a 32-es autóbusz Ötvenhatosok tere, Kacsóh Pongrác út és Vágány utca/Róbert Károly körút megállóhelyein áll meg. A 30-as, a 30A és a 230-as autóbuszok a Damjanich utca/Dózsa György út, a Benczúr utca és a Hősök tere helyett a 72-es és a 74-es trolibuszok Zichy Géza utca és Gundel Károly út közötti megállóhelyeit használják.
    

A 105-ös és a 210-es autóbuszok nem érintik a Bajcsy-Zsilinszky út M és a Hősök tere közötti megállóhelyeket, helyette a 72-es trolibusz Szent István Bazilika és Honvédkórház megállók között érintett megállóhelyein állnak meg. Az Andrássy úti megállóhelyek az 1-es metróval érhetők el. A 979A autóbuszok - a Hősök tere lezárása miatt - módosított útvonalon közlekednek, a Hősök tere felé a Bajza utcát nem érintik, míg a Kodály köröndnél Felsőerdősor utcai kereszteződés előtt állnak meg.
    

A 70-es trolibuszok nem érintik az Olof Palme sétány és a Dvorák sétány megállót, helyette a 74-es trolibusz Vakok Intézete és Ötvenhatosok tere közötti megállóiban állnak meg. A 72-es és a 74-es trolibuszok várhatóan 21 és 23.30 között nem érintik a Bethesda utca megállót, míg az Ajtósi Dürer sor felé a Ciklámen utcánál a Zichy Mihály út kereszteződése után állnak meg.
    

A 75-ös trolibuszok 21 órától az Ötvenhatosok tere és a Hősök tere között a 72-es trolibusz megállóhelyein állnak meg. A 76-os trolibuszok 21 órától a Jászai Mari tér és a Nyugati pályaudvar illetve a Keleti pályaudvar és a Károly körút között közlekednek. A 909-es, a 914-es, a 914A, a 950-es és a 950A autóbuszok a Deák Ferenc tér felé 01.20 és 2 óra között ideiglenesen az Üllői úton a Kálvin tér előtt és a 47, 49-es villamos Astoria megállójában állnak meg. A 990-es autóbusz péntek éjféltől 00.35-ig az Erzsébet hídon át közlekedik, a Széll Kálmán tér és a Ferenciek tere között az 5-ös busz megállóiban áll meg - olvasható a BKK közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com