Lezárt határátkelőn akadt el egy Szlovéniába átjutni próbáló autó

A lezárt határátkelőt megkerülve, a vízelvezető árkon keresztül próbált Szlovéniába átjutni, de a felázott talajon elakadt román utasaival egy svéd rendszámú autó csütörtökön Zala megyében - közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.A lenti rendőrök a Bödeházánál lévő, a járványügyi intézkedések miatt ideiglenesen betonelemekkel lezárt határátlépési pontnál megsüllyedve találtak rá a svéd rendszámú személyautóra, amelyben öt román állampolgár, köztük három gyerek foglalt helyet.

    
A jármű utasai - a közúti jelzőtáblák tiltása ellenére - a határátlépési ponthoz érve meg akarták kerülni a betonból készült fizikai akadályokat, hogy átjussanak Szlovéniába. A köves útról letérve a vízelvezető árkon keresztül próbáltak átjutni, úgy, hogy a közúti jelzőtáblák talpait az árokba fektették, majd miután a felázott talajon elakadtak, a jelzőtáblát is a kerekek alá helyezték, de így sem tudtak kijutni a kocsival.
   

A rendőrök a szabálysértésnek számító tiltott határátlépés kísérlete miatt indítottak eljárást, a járműben utazó nőt pedig közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították, mert a közúti jelzéseket ő távolította el a határátlépési pontnál.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a sebességhatárok betartására az M7-es autópálya somogyi szakaszán is.

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

http://ujhazak.com