Magyar Kerékpársport Szövetség: új, profi kategóriát teremthet a KRESZ-tervezet

A Magyar Kerékpársport Szövetség (MKSZ) szerint mérföldkőhöz érkezett a hazai közlekedésbiztonság és a versenysport szabályozása, miután a társadalmi vitára bocsátott KRESZ-módosítási tervezet – az MKSZ szakmai javaslataival összhangban – bevezetheti a "sportkerékpáros" jogi fogalmát és a javaslatcsomag elismeri a kerékpáros edzésmunka speciális igényeit, ugyanakkor szigorú feltételekhez köti a versenyzői státuszt a közutakon."A magyar kerékpársport az elmúlt években soha nem látott sikereket ért el, a Tour de Hongrie nemzetközi elismertségétől kezdve versenyzőink világraszóló eredményéig. A jogszabályi környezet azonban mindeddig nem követte le ezt a fejlődést. A most bemutatott tervezet történelmi lehetőség: a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) és az MKSZ egyéves, közös szakmai munkája révén a sportolók végre legálisan, rendezett keretek között végezhetnék edzésmunkájukat a közutakon" - írta keddi közleményében a Magyar Kerékpársport Szövetség.

Kiemelték: az MKSZ számára a tervezet egyik legfontosabb eleme a sportkerékpáros fogalmának bevezetése. A definíció a státuszt a nemzetközi szövetség, az UCI tagszervezete – vagyis az MKSZ – által kiállított versenyengedélyhez (licenchez) köti.

"Ez a megkülönböztetés teremti meg annak a jogszabályi lehetőségét, hogy a hivatásos és utánpótlás-versenyzők bizonyos általános korlátozások alól indokolt esetben mentesüljenek.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ennek keretében például edzés céljából használhassanak olyan főutakat vagy alsóbbrendű útszakaszokat is, ahonnan a jelenlegi szabályozás alapján eddig ki voltak tiltva. Cserébe a sportkerékpárosok a gépjárművezetőkhöz hasonló szigort vállalnak: maximum 12-en tekerhetnek például egy bolyban, aminek kétsorosnak kell lennie, a bolyok között legalább egy autónyi helyet kell hagyni és a tervezet rájuk is kiterjeszti a zéró toleranciát az alkoholfogyasztás tekintetében, ellentétben az általános kerékpáros szabályokkal" - áll a közleményben.

"A sportkerékpáros státusz tervezett bevezetése a magyar kerékpársport nagykorúsítását jelenti. Addig nem várhatunk el jó eredményeket az olimpián a versenyzőinktől, amíg nem hagyjuk őket edzeni a magyar országutakon, és nem segítünk nekik azzal, hogy ott nyugodtan mehetnek" - mondta Schneller Domonkos, a Magyar Kerékpársport Szövetség elnöke.

"Ez a tervezet nem kiváltságokat oszt, hanem partnerséget kínál. A célunk az, hogy az autósok ne közlekedési akadályt lássanak a kerékpárosokban, hanem egy partnert a közlekedésben. Természetesen a licenc-szel rendelkező sportolóktól cserébe a legmagasabb szintű szabálykövetést és fegyelmet várjuk el."

Az MKSZ szerint a Magyar Közút adatai alapján a módosítás jelentősége számszerűsíthető: jelenleg 3913 kilométernyi olyan alsóbbrendű (nem gyorsforgalmi), 90 km/óránál nem magasabb sebességű útszakasz van Magyarországon, ahonnan a kerékpárosok eddig ki voltak tiltva. A sportkerékpáros státusz bevezetése ezt a majdnem 4000 kilométernyi úthálózatot kapcsolhatja be a legális edzéslehetőségek közé, megszüntetve ezzel a hálózat töredezettségét, ami eddig lehetetlenné tette a folyamatos, szabályos felkészülést.

Az MKSZ állásfoglalása szerint a tervezet másik, közlekedésbiztonsági szempontból kiemelt újdonsága a szervezett csoportos haladás (a sportnyelvben: bolyozás) szabályozása. A javaslat szerint lakott területen kívül, jó látási viszonyok között a sportkerékpárosok legfeljebb 12 fős csoportban, párosával (két oszlopban) is haladhatnak az úttesten.

Ez a formáció nemcsak a sportolók felkészülését segíti, hanem az autósokét is: mérések igazolják, hogy egy tömör, párosával haladó csoport hossza feleakkora, mint egy libasorban haladóé, így az autósok számára az előzés ideje és útigénye jelentősen csökken, a manőver biztonságosabbá válik.

Dina Márton, az MBH Bank CSB Telecom Fort országos bajnok kerékpárosa, aki nap mint nap a közutakon készül, üdvözölte a tervezetet:

"Nekünk, versenyzőknek az országút a munkahelyünk. Óriási előrelépés, hogy a tervezet legalizálná a csoportos edzést, ami a nemzetközi felkészülés alapja. Sokan nem tudják, de amikor párosával megyünk, valójában segítjük az autósokat: egy rövid, zárt +blokkot+ sokkal könnyebb és gyorsabb megelőzni, mint egy 50-60 méter hosszan elnyúló sort. Ha ez a szabály hatályba lép, azzal minden közlekedő nyer, mert kiszámíthatóbbá válnak a találkozások az utakon" - fogalmazott.

A tervezet még több, a kerékpáros közlekedés szempontjából kifejezetten pozitív változtatást tartalmaz - írja az MKSZ. Kiemelt jelentőségű a kötelező 1,5 méteres oldaltávolság bevezetése az előzés során, ez az intézkedés érdemben növeli a kerékpárosok közlekedésbiztonságát, és egyúttal hozzájárul ahhoz, hogy a hazai szabályozás több európai ország gyakorlatához felzárkózzon.

"A Magyar Kerékpársport Szövetség arra biztatja a kerékpáros társadalmat és a közlekedés minden résztvevőjét, hogy vegyenek részt a most induló társadalmi egyeztetésen, és támogassák a közlekedésbiztonságot növelő, európai színvonalú javaslatokat" - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsvéti közlekedésbiztonság

Húsvéti közlekedésbiztonság

A húsvéti ünnepek a családdal és a barátokkal együtt töltött időről szólnak.

Semmibe vette a szabályokat

Semmibe vette a szabályokat

Inkén állítottak félre egy fiút, aki jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul ittasan.

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. március 21-én és 22-én Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Riasztó számok

Riasztó számok

Itt vannak az egyhetes ellenőrzés eredményei.

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

http://ujhazak.com