Magyarországon is váltható bérlet a Szeged-Szabadka vasútvonalra

A rendszeres ingázók és a diákok különösen kedvező bérlettípust vásárolhatnak a Szeged-Szabadka vasútvonalra Szegeden a vasútállomás és a menetjegyiroda pénztáraiban - tájékoztatta a MÁV-START kedden az MTI-t.A közlemény szerint a kedvező árral népszerűbbé válhat az új összeköttetés, és elősegítheti az utasszám növekedését. A bérletajánlat két, rendszeresen utazó célcsoport számára ajánlott és elérhető: a felnőtt ingázó utasoknak, valamint a diákoknak 25 éves kor alatt.
    

A szerb vasúttal megkötött kétoldalú megállapodás alapján Szeged és Hajdújárás között a felnőttek 65 euróért, 24 700 forintért, a diákok 40 euróért, 15 200 forintért válthatnak havi bérletet. Szeged és Szabadka között a felnőtt havibérlet 80 euró (30 400 forint), a diák havibérlet 50 euró (19 000 ezer forint).  Az árakat a nemzetközi vasúti díjszabási szabályok alapján euróban határozzák meg, a forintáraknál a MÁV-START által megszabott garantált - jelenleg 380 Ft/euró - árfolyamot alkalmazzák. A kialakított bérletárak nemzetközi forgalomban alacsonynak számítanak, figyelembe véve a 48 kilométeres utazási távolságot. Az egy útra szóló jegy árához viszonyítva a felnőtt bérlet 13, a diák bérlet 8 utazás után már kedvezőbb.
    

A szegedi nagyállomástól Palicsig, illetve Szabadka végállomásig érvényes teljes árú menetjegy ára 6,20 euró, ez jelenlegi árfolyamon 2356 forint. Szeged-Horgos, Szeged-Királyhalom, Szeged-Hajdújárás között 4,80 euróért, 1824 forintért lehet utazni. Gyermekek 6 éves korukig díjmentesen utazhatnak, Magyarországon 14., Szerbiában 15. életévük betöltéséig féláron. A vonatokra a rendelkezésre álló helyek mértékéig kerékpárjegy is váltható 2 euróért a jegyvizsgálónál.
    

Az ország- és vármegyebérletek nemzetközi utazásra nem vehetők igénybe, azaz szerbiai úticél esetén az országhatárig sem érvényesek, az ilyen bérletek tulajdonosainak is utazásuk teljes hosszára érvényes menetjeggyel kell rendelkezniük. A Magyarországon érvényes kedvezmények csak belföldi utazáshoz vehetők igénybe, így a szerbiai szakaszra például a nyugdíjas utasoknak is jegyet kell váltaniuk - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com