Mától magasabb közlekedési bírságot kell fizetni Horvátországban

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Magasabb közlekedési bírságot kell fizetni Horvátországban július 31-től, miután a horvát parlament szigorúbb rendelkezéseket fogadott el a nagyobb kockázatú közlekedési szabályszegések elkövetése esetén - írta a helyi sajtó szerdán.A horvát belügyminisztérium (MUP) közleménye szerint az új törvénnyel növelni akarják az utak biztonságának és a vezetés kultúrájának szintjét. A rendelet a korábbinak háromszorosát, azaz 15-től 20 ezer kunáig (650 ezertől 900 ezer forintig) terjedő büntetést ír elő nyolc kiemelt közlekedésbiztonsági kockázatot jelentő cselekményre, úgy, mint az autópályán menetiránnyal szemben haladó közlekedés, lakott településen belül a megengedett sebesség túllépése, a tilos jelzésen való áthaladás, az ittas- vagy kábítószer hatása alatti vezetés, továbbá az alkoholos és kábítószeres vizsgálat megtagadása. Ugyancsak kiemelt bírságra számíthatnak azok, akinek jogosítványát felfüggesztették, vagy visszavonták, és ennek ellenére vezetői engedélyhez kötött járművet vezetnek.


A rendőrség a bíróság döntéséig ideiglenesen le is foglalhatja a szabálysértő gépjárművét, amennyiben a sofőr előtte már kétszer követett el hasonló közlekedési kihágást. Ötszáz kunáról ezer kunára (21 ezer forintról 43 ezer forintra) nőtt a büntetés abban az esetben, ha nincs bekapcsolva a biztonsági öv, nincs gyerekülés a kocsiban, valamint vezetés közben telefonál valaki. Komolyabb szankciókra számíthatnak azok is, akik nem tartják be a vasúti átjárón való áthaladás szabályait, nem veszik figyelembe a hang- és fényjelzéseket.

   
A baleset helyszínének elhagyását is súlyosabban büntetik. Amennyiben valaki megszökik az általa okozott baleset helyszínéről akár 20 ezer kunáig terjedő büntetést is fizethet, valamint meghatározott időre a jogosítványát is bevonhatják függetlenül attól, követett-e el korábban közlekedési szabálysértést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com