MÁV: a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon forgalomba állt az első, emeletes KISS-motorvonat

A 120a (Budapest-Újszász-Szolnok) vonalon hétfőn forgalomba állt az első, emeletes KISS-motorvonat - jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.Homolya Róbert hozzátette, ez a negyedik legforgalmasabb elővárosi vonal, az itt közlekedő vonatok évente csaknem 8 millió utast szállítanak. Reményei szerint jövő év végén teljes lesz a KISS-flotta ezen a vonalon, 10 darab ilyen járművel találkozhatnak az utasok, akiknek a száma vélhetően ennek hatására tovább emelkedik majd - mondta a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója.
   

Egyúttal jelezte, jelenleg a váci vonalon 10, a ceglédi vonalon pedig 4 emeletes KISS-motorvonat közlekedik. Homolya Róbert felidézte, 2017-ben írta alá a MÁV-Start Zrt. a 40 darab emeletes motorvonat beszerzésére a keretmegállapodást, és a magyar kormány támogatásának köszönhetően mind a 40 járművet le tudták hívni a keretből.
    

A MÁV-Start Zrt. közleménye szerint jövő év végéig a megrendelt járművek mindegyike, összesen 40 KISS állhat forgalomba. A KISS-motorvonatok elsősorban a budapesti elővárosi vonalakon közlekednek majd.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

http://ujhazak.com