MÁV: az egyeskocsi-fuvarozási programban már ötmillió tonna árut szállítottak

Már elérte az ötmillió tonnát a vasúton az egyeskocsi-fuvarozási programban szállított áru mennyisége, ezáltal több százezer tehergépjárműtől mentesült a közút, és 79 ezer tonna szén-dioxiddal kevesebb került a Föld légkörébe - közölte a MÁV Zrt. szerdán az MTI-vel.Az egyeskocsi-fuvarozásnál az áru útnak indítható akár egyetlen vasúti kocsiban, iparvágányon közvetlenül a vállalkozások telephelyeiről is.

Az egyes kocsik egy gyűjtőpályaudvarra érkeznek, ahol a célállomásuk szerint állítják be őket a vonatokba, és így jutnak el a végállomásukra.
    

Felidézték, hogy tavaly november elején írta alá a vasúti egyeskocsi-teherfuvarozás állami támogatására vonatkozó keretszerződéseket a CER Hungary Zrt., a Floyd Zrt. (új neve EUROGATE Rail Hungary Zrt.), a GYSEV Cargo Zrt. és a Rail Cargo Hungaria Zrt. Ezzel a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület kezdeményezéseként elindult a célzott állami támogatási rendszer, amelyben a támogatást az Építési és Közlekedési Minisztérium nyújtja, folyósítását a MÁV Zrt. végzi továbbtámogatóként.
    

Az Európai Bizottság által jóváhagyott támogatási programmal az Építési és Közlekedési Minisztérium a 2022-2025. közötti időszakra tervezetten évente 6,4 milliárd forint összegű vissza nem térítendő forrást biztosít a vasúti szektor szereplői számára. Az egyeskocsi-fuvarozás kapacitásainak megőrzése elengedhetetlen ahhoz, hogy Magyarország Közép-Európa teherfuvarozási, logisztikai és elosztó központjává váljon.
    

A forrás igénybevételére kiírt pályázathoz ötödikként az MMV Magyar Magánvasút Zrt. csatlakozott. Ugyanakkor jelezték, a program nyitott a későbbiekben pályázni és a támogatási programhoz csatlakozni kívánó vasúti társaságok részére is.  Kiemelték, az egyeskocsi-szolgáltatás nemzetgazdasági szempontból nélkülözhetetlen, mert továbbra is biztosítja 700 magyar vállalat, köztük stratégiai nagyüzemek, kis- és középvállalkozások alapanyagellátását és termékeik piacra juttatását, és csaknem kétezer vasutasnak biztosít hosszú távon munkahelyet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

A rolleresek védelmében

A rolleresek védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén sajnálatos módon egyre gyakoribbá váltak a rollereseket érintő közlekedési balesetek, így volt ez a tegnapi napon is.

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain az elmúlt 24 órában 12 közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök, amelyek közül 2 személyi sérüléssel végződött.

Fókuszban Dél-Pest

Fókuszban Dél-Pest

Újabb komplex közlekedési és közbiztonsági ellenőrzést tartottak a budapesti rendőrök.

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában - erről beszélt Léránt Krisztián rendőr alezredes.

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Ha akarnál se tudnál kocsival eljutni ezekre a helyekre.

http://ujhazak.com