MÁV: az extrém hőség ingadozóbbá tette a közlekedés pontosságát júniusban

Az extrém hőség ingadozóbbá tette a közlekedés pontosságát júniusban, a célzott infrastrukturális beavatkozásoknak és a flotta, elsősorban a vontatójármű-állomány megerősítésének köszönhetően azonban javult a MÁV-csoport járatainak pontossága az előző évekhez képest - közölte a MÁV szerdán az MTI-vel.A közleményben ismertetik, hogy az idén júniusban 2024 júniusához viszonyítva 4 százalékkal, 2023 júniusához képest pedig 1 százalékkal közlekedtek pontosabban a vonatok.

Júniusban a vonatok 3,37 százaléka, a VOLÁN-járatok 0,39 százaléka, a HÉV-ek 0,05 százaléka késett legalább 20 percet. A MÁV Személyszállítási Zrt. júniusban 114,3 millió forintot fizetett az utasoknak késési biztosításként a legalább 20 percet késett vonatokra és autóbuszokra váltott jegyek után.

Kitértek arra, hogy júniusban több jelentősebb haváriahelyzet volt, amely az egész hónap menetrendszerűségére negatív hatással volt. A meghibásodások június 4-től pünkösdszombatig kiemelten a dunántúli vasútvonalakon - Székesfehérvár, a Balaton és Tatabánya-Győr térségében - okoztak fennakadásokat a vasúti közlekedésben. A pünkösdi hétvégét követően mindenütt javult a menetrendszerűség, a leginkább érintett balatoni vasútvonalakon júniusban 72 százalék körül alakult, ami a 2024. júniusi értéknél már kismértékben jobb.

Hegyi Zsolt vezérigazgató, MÁV-csoport vezérigazgatója szerdai Facebook-bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy júniusban is folytatódtak azok a kedvező tendenciák, amelyeket a célzott pályafelújítások és az újabb mozdonyok szolgálatba állítása alapoztak meg.

A MÁV közleményében hangsúlyozta, hogy a főszezonra való felkészülés részeként végrehajtott intézkedések nyomán további, érdemi javulást várnak a következő időszakra. Ezt a júliusi vihar során - elsősorban a balatoni északi parti vonalon - elszenvedett pályakárok ugyan nem segítik, de a vasúttársaság célja továbbra is az, hogy a korábbi éveknél nagyobb számú motorvonat bevetésével és a pálya helyreállításával folytatódhatnak a kedvező menetrendszerűségi tendenciák a térség vonatközlekedésben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com