MÁV-csoport: egységesen 25 ezer forint lesz a pótdíj összege a fedélzeten és a csekken történő fizetésnél is

A MÁV-csoport járatain a budapesti, helyi közlekedéshez és a HÉV-hez hasonlóan csütörtöktől egységesen 25 ezer forint lesz a pótdíj összege a fedélzeten és a csekken történő fizetésnél is - közölte a MÁV-csoport a honlapján szerdán.A MÁV-csoport járatain tavaly ősztől kötelező a jegyelővétel Budapest elővárosi zónájában, a vonatokra csak érvényes jegy vagy bérlet birtokában lehet felszállni. Korábban, ha valaki a jegyellenőrzéskor, azaz még a fedélzeten fizetett pótdíjat, alacsonyabb összeggel számolhatott, mintha ezt utólag, csekken tette volna meg.

Jelezték, hogy a felkészülési időszak október 16-án lejár, mostantól egységes összegű pótdíjakkal kell számolni az egyre ritkábbá váló - 200 utasból mindössze 1-et érintő - bliccelésnél. Közölték: ezt a különbséget korábban az indokolta, hogy még nem állt rendelkezésre annyi önkiszolgáló jegyvásárlási lehetőség, mint jelenleg.

Az ország- és vármegyebérletekre épülő új tarifarendszerrel azonban nemcsak olcsóbbá vált a MÁV-csoport járatain történő utazás, hanem a jegy- és bérletvásárlás is jóval egyszerűbb lett, hiszen az országszerte telepített jegykiadó automatákon túl már a mobiltelefonos applikációinkon is bárhol és bármikor megvásárolhatók a jegyek vagy bérletek.

Kiemelik: az egységes pótdíjazási gyakorlat bevezetését minden idők leghosszabb türelmi időszaka és figyelemfelhívó kampánya előzte meg. Több mint egy teljes éven keresztül nem érvényesítették a fedélzeten a jogszabály szerinti új pótdíj-összeget és minden érintett állomáson, megállóhelyen tájékoztató anyagokon figyelmeztették az utasokat a változásra.

Jelezték, ha otthon marad a megvásárolt bérlet és pótdíjat kellene fizetni, akkor 2600 forintért utólagosan is bemutatható a meglévő, a büntetés idejében érvényes bérlet. Az utólagosan rendezett pótdíj összege tavaly decembertől 30 napon belül befizetve ugyancsak 25 ezer forint lett, 30 napon túl pedig 50 ezer forintra változott.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. március 21-én és 22-én Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Riasztó számok

Riasztó számok

Itt vannak az egyhetes ellenőrzés eredményei.

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

http://ujhazak.com