MÁV: egész nyáron korlátozásokra kell számítani a ceglédi elővárosi, a debreceni és a szegedi fővonalakon is

Egész nyáron korlátozásokra kell számítani a ceglédi elővárosi, a debreceni és a szegedi fővonalakon is a Nyugati pályaudvarra vezető vasúti szakasz felújítása miatt - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.A közleményben azt írták, a ceglédi vonal pályahálózatának karbantartására a MÁV mintegy 4 milliárd forintot csoportosított át idén saját forrásból, hogy kevesebb legyen a műszaki hiba, pontosabbak legyenek a vonatok.

   
A Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújításával egyszerre, május közepén megkezdődtek az előkészítő munkák a pályaudvar és a Városliget elágazás közötti szakaszon. A következő fázisban, június 20-tól augusztus végéig jelentős módosítás lép életbe a karbantartás miatt - hangsúlyozták. Több járat indulási és célállomása megváltozik, a szegedi InterCity-k munkanapokon Zuglóból, hétvégén Kelenföldről fordulnak. A reggeli csúcsidőszakban nagyobb utasforgalom alakulhat ki Kőbánya-Kispest és a Nyugati pályaudvar között, az éjszakai vonatok esetében pedig a Nyugati helyett Zugló, illetve Kőbánya-Kispest lesz a végállomás.
   

A mostani karbantartás ideje alatt csak egy vágányt zárnak le, így a másikon folyamatosan biztosítják a közlekedést. Emellett elvégzik a Dózsa György úti híd és a Kacsóh Pongrác úti gyalogos aluljáró szigetelési munkáit, valamint az Erzsébet Királyné úti gyalogos aluljáró szegélyét meghosszabbítják és magasítják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr

A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr

A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a szalagkorlátnak ütközött - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Magyar Péter: a kormány jelentősen szigorítaná az elektromos rollerek használatát

Magyar Péter: a kormány jelentősen szigorítaná az elektromos rollerek használatát

Jelentős szigorítást javasol az elektromos rollerek használatára a kormány a széles körű szakmai és társadalmi egyeztetéseket követően - jelentette be a miniszterelnök szerdán Facebook-oldalán.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

A BKK az újpesti útfelújítások során nem fogad el közlekedést veszélyeztető hibákat

A BKK az újpesti útfelújítások során nem fogad el közlekedést veszélyeztető hibákat

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az újpesti útfelújítások során nem fogad el a kivitelezőtől közlekedést veszélyeztető hibákat - a vállalat ezt csütörtökön közölte az MTI-vel azt követően, hogy a városrész korábbi fideszes polgármestere bírálta a kivitelezést.

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a sebességhatárok betartására az M7-es autópálya somogyi szakaszán is.

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

http://ujhazak.com