MÁV: indul az egyeskocsi-teherfuvarozási szolgáltatás támogatásának kiutalása

A vasúti áruszállító vállalatok 2025-ben 6,4 milliárd forintos állami támogatásban részesülnek az egyeskocsi-teherfuvarozási szolgáltatás ellátása érdekében. Az idei támogatás kiutalását a héten megkezdi a MÁV-csoport, amihez a forrást az Energiaügyi Minisztérium közreműködésével az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) biztosítja - jelentette be csütörtöki közleményében a vasúttársaság.Az egyeskocsi-fuvarozás piaci alapon nem jövedelmező, pedig nemzetgazdasági szempontból hasznos tevékenység: javítja a vasút versenyképességét, különleges áruk szállítását és stratégiailag fontos üzemek ellátását biztosítja.

Ezért döntött a magyar kormány 2021-ben a támogatás elindításáról.

Azóta már több mint 20 milliárd forint állami hozzájárulásban részesült a programhoz csatlakozó 11 társaság. Ennek köszönhetően évente átlagosan 4,5 millió tonna árut szállítottak el ilyen formában a hazai vasútvállalatok - ismertették.

Az egyeskocsi-fuvarozás 700 magyar vállalat, köztük stratégiai nagyüzemek, kis- és középvállalkozások alapanyagellátását és termékeik export piacra juttatását biztosítja.

Emellett az egyeskocsi-fuvarozás segíti a vállalatok külpiacra jutását olyan termékekből, amelyek közúti szállítása Európában nem engedélyezett vagy rendkívül bonyolult engedélyezési folyamatot követelne meg.

Az egyeskocsi-fuvarozás biztonságos feltételeket teremt ahhoz, hogy a cégek a jövőben is kockázatmentesen továbbítsanak rendeltetési helyükre évente 2,3 millió tonna veszélyes árut - magyarázta a MÁV.

A szolgáltatás fenntartása közel 2000 vasutasnak biztosít hosszú távon munkahelyet, és hozzájárul a vasúti pályakapacitás jobb kihasználtságához is.
Havonta átlagosan több mint 90 millió árutonna-kilométer fuvarteljesítményt sikerült fenntartani a programban részt vevő vasúti társaságoknak a MÁV és a GYSEV hálózatán. 2025 első fél évében 2,9 millió tonna árut fuvaroztak a vasúttársaságok ügyfelei a támogatási program keretein belül.

Ezzel az árumennyiséggel évente akár 400 ezer tehergépjárműtől is mentesül a közút, amelynek köszönhetően 7,4-szer kevesebb szén-dioxid kerül a Föld légkörébe.

A vasúttársaság hozzáfűzte: az egyeskocsi-fuvarozás fenntartását az Európai Unió is szorgalmazza, hiszen a vasúti árufuvarozási szektor támogatása nélkül esélytelen lenne megvalósítani azon célkitűzést, hogy a 300 kilométernél nagyobb távolságra történő árutovábbítás esetén a vasúti fuvarozás részaránya 2030-ig érje el a 30 százalékot, 2050-ig pedig az 50 százalékot.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

http://ujhazak.com