MÁV: megkezdődött a Keleti pályaudvar váltókörzetének felújítása

A MÁV-csoport vezérigazgatója kedden a Facebook-oldalán bejelentette, hogy megkezdődtek a Keleti pályaudvar váltókörzetének felújítását célzó munkálatok: a hónap végéig közel kétszáz faalj cseréjét hajtják végre a pályaudvar váltóiban.Hegyi Zsolt azt írta a közösségi oldalán, hogy az idén 140 éves Keleti pályaudvar az év második felében két - váltókkal kapcsolatos - siklás miatt is a hírek főszereplőjévé vált.

A két esetnek a vezérigazgató közlése szerint "műszaki értelemben nem volt köze egymáshoz, arra viszont egyaránt alkalmasak voltak, hogy ártsanak az utasok biztonságérzetének és rontsák a vonatok menetrendszerűségét, pontosságát". Ezért döntött arról, hogy fel kell gyorsítani a már korábban eltervezett Keleti-programot - jelezte Hegyi Zsolt.

Kiemelte, azért, hogy az utasforgalmat ne zavarják, kizárólag az éjszakai órákban - este 9 és hajnali 5 óra között - dolgoznak. Hozzátette, természetesen így is előfordulhat, hogy a munkálatok idején egy-egy vonat nem a megszokott vágányra érkezik majd, emiatt az utasok megértését kérik.

A vezérigazgató közölte azt is, hogy a novemberi munka csupán első, de annál fontosabb lépése a Keleti-programnak: már idén összesen 35 helyszínen - váltóban és úgynevezett keresztezésben - hajtanak végre érdemi beavatkozást, jövőre pedig következhet a munka "oroszlánrésze".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com