MÁV: péntektől ismét megvásárolható a szezonális Dunakanyar napijegy

Ismét megvásárolható péntektől a szezonális Dunakanyar napijegy, amely a MÁV-Volán-csoport térségben közlekedő, illetve a Mahart kijelölt járatain is érvényes lesz - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön a vasúttársaság honlapján.Azt írták, hogy idén a MÁV-Volán-csoport járatain bővül a jegy felhasználhatósága: még több vonaton, HÉV- és Volánbusz-járaton lesz érvényes a Dunakanyar napijegy, amely már családi jegyként is megváltható május 10-től. A jegyet a Volánbusz összes Solymár és Budapest, valamint Nagykovácsi és Budapest közötti (helyközi sárga színű, agglomerációs kék színű és éjszakai) járatán, továbbá a H5-ös (szentendrei) HÉV teljes vonalán, illetve a MÁV-Start S77-es vonatain és az S71/G71-es vonatokkal közös (Vác - Csörög) szakaszán is használhatják az utasok.
    

Jelezték, hogy a Mahart Váci körjárat megszűnt, de továbbra is használható a napijegy a Visegrád grand tour (korábban visegrádi körjárat), az Esztergom grand tour (korábban esztergomi körjárat) és a szentendrei körjárat hajóin. Közölték azt is, hogy a jegyek kétféle változatban vásárolhatók meg a MÁV-Start pénztáraiban, jegyértékesítő automatáiban, illetve online a MÁV-applikációban; felnőtteknek a termék változatlanul 2499 forintért érhető el, de újdonság a 6999 forintos családi Dunakanyar napijegy, amely két felnőtt és két, velük együtt utazó 14 év alatti gyermeknek érvényes.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsvéti közlekedésbiztonság

Húsvéti közlekedésbiztonság

A húsvéti ünnepek a családdal és a barátokkal együtt töltött időről szólnak.

Semmibe vette a szabályokat

Semmibe vette a szabályokat

Inkén állítottak félre egy fiút, aki jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul ittasan.

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. március 21-én és 22-én Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Riasztó számok

Riasztó számok

Itt vannak az egyhetes ellenőrzés eredményei.

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

http://ujhazak.com