MÁV-START: egy hónap alatt közel 13 ezer Start Ausztria menetjegyet adtak el

Egy hónappal a júliusi bevezetését követően már több mint 12 600 Start Ausztria menetjegyet értékesített a MÁV-START - közölték az MTI-vel csütörtökön.A Start menetjegyek köre még idén előreláthatóan német, svájci, cseh, szlovák, lengyel, román, horvát és szlovén úti célokkal is bővülni fog, amelyek a teljes ausztriai kínálattal együtt nemcsak a MÁV-mobilalkalmazásból, hanem a megújuló internetes értékesítési felületről is elérhetők lesznek.

    
A Hegyeshalmon keresztül utazó nemzetközi utasok 90 százaléka választotta a Start Ausztriát. A legnépszerűbbek a Budapest és Bécs, a Győr és Bécs, valamint a Budapest és Salzburg közötti utazások voltak - közölték. Mivel a Start Ausztria bármely magyarországi és ausztriai állomás közötti utazásra elérhető, több olyan, az osztrák határtól távol eső magyarországi állomásról is vásároltak menetjegyet, mint Kisvárda, Sátoraljaújhely vagy Pécs, és olyan távoli osztrák célpontokra is, mint Bregenz, Dornbirn vagy Feldkirch.
    

A legolcsóbb 9 eurós jegyeket leginkább Győr, Mosonmagyaróvár és Bécs között váltották, a legdrágábbakat pedig 1. osztályra, Budapest-Landeck-Zams útra 63 euróért, 2. osztályon Sátoraljaújhely-Bregenz utazásra 61 euróért vették. Az utóbbi a legtávolabbi magyar zónából a legtávolabbi osztrák zónába szólt - közölte a MÁV-START.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

http://ujhazak.com