MÁV-Start: júliusban több mint 15 millió forintot fizettek be a jegy nélkül utazók

A jegy nélkül utazók júliusban 15,2 millió forintot fizettek be a vasúttársaság számlájára, ezzel megdőlt a 2020 márciusában felállított rekord, akkor ugyanis a bliccelésből származó havi bevétel 13,3 millió forint volt - közölte a MÁV-Start szerdán az MTI-vel.Hozzátették, hogy az idei júliusi adat jelentős mennyiségű késedelmi díjat és kamatot is tartalmaz, a legmagasabb egyösszegű befizetés elérte a 148 ezer forintot. A közlemény szerint a cég követelésbehajtásból származó bevételei 2024 első fél évében is kimagaslóak voltak: a MÁV-Start kasszájába januártól júliusig csaknem 80 millió forint folyt be, ez 40 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki összeget.
    

Az eredmények hátterében az áll, hogy a MÁV-Start munkatársai idén az év első hat hónapjában levélkampányok és telefonos megkeresés útján már több mint 1500 fizetési megállapodást kötöttek a vasúttársaság felé tartozást felhalmozó adósokkal. A fizetési felszólításra nem reagálók, illetve a MÁV-Starttal kötött fizetési megállapodást figyelmen kívül hagyók pedig jogi eljárással néznek szembe.
   

Kitértek a pótdíjak változására is: a korábbi 8000 forint helyett már 25 000 forintot fizet az, aki a vonaton nem rendezi tartozását, ráadásul ez az az összeg 50 000 forintra emelkedik, ha valaki 30 napon belül sem tesz eleget fizetési kötelezettségének. Kiemelték, hogy minél később rendezi egy bliccelő az adósságát, annál többet kell fizetnie. Sőt, ha jogi úton érvényesítik a vasút felé fennálló tartozást, úgy a kamarai és végrehajtói díjak is az érintett utast terhelik. Immár komoly szankciókkal, jogi eljárással, de akár ingatlanja elvesztésével néz szembe az, aki a vasút felé fennálló adósságát nem rendezi - emelték ki.
    

A megbírságolt bliccelők a nagyobb problémákat, a felesleges többletköltségeket kerülhetik el azzal, ha tartozásukat mihamarabb rendezik. Ehhez a MÁV-VOLÁN-csoport segítségét is kérhetik: egyedi fizetési konstrukciót, részletfizetést, fizetési halasztást is kaphatnak, ha szeretnék rendezni tartozásukat - ismertette közleményében a vasúttársaság.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com