MÁV-Start: júliustól számos nemzetközi vonat újraindul

Júliustól számos környező országgal újraindul a nemzetközi vasúti közlekedés, Ausztria és Németország felé pedig növekszik a jelenleg közlekedő járatok száma - közölte a MÁV kedden az MTI-vel.A vasúttársaság honlapján közzétett közlemény szerint a járatokról egyeztetnek a külföldi vasútvállalatokkal, a technológiai előkészületek folyamatban vannak. A vasúttársaság felidézi, a járványhelyzet idején 90 százalékkal csökkent a MÁV-Start nemzetközi utasforgalma, az utazási kedv fokozatosan visszatér, egyre többen érdeklődnek a nemzetközi járatok iránt.

Felhívják a figyelmet arra, hogy az arcmaszk viselésének szabályai egyes országokban eltérhetnek, a magyarországi szakaszon a kormányrendeletnek megfelelően továbbra is kötelező a szájat eltakaró maszk vagy sál viselése.

    
A közleményben részletezik, hogy a bécsi elővárosi közlekedési rendszer Hegyeshalom határátkelőnél május közepe óta az eredeti menetrend szerint üzemel, nemzetközi távolsági személyszállítás a kihirdetett veszélyhelyzet óta sem állt le, napi 5 pár vonat közlekedik Bécsbe illetve tovább Münchenbe. Július elejétől bővül a kínálat, ismét 2 óránként járnak a nagysebességű vonatok Németországba és a Budapest-Bécs útvonalon. Július 2-től már minden railjet vonat közlekedik, a menetrend ugyan még nem lesz olyan sűrű, mint a járványhelyzet előtt, de az utazások már rugalmasan tervezhetők.
    

A magyar és horvát főváros között napi két pár vonattal indult a forgalom, Zágrábba az Agram és a Gradec InterCity-k július elejétől közlekednek, és megindul a regionális vasúti forgalom Pécs és Pélmonostor térségében, ugyanakkor az Adria vonatpár az idei nyári szezonban nem közlekedik. Júliustól Kassa és Budapest között újra teljes útvonalán haladhat a Rákóczi és a Hernád InterCity a hidasnémeti határon keresztül, azonban pályaépítési munkálatok miatt módosított menetrend lép életbe.
    

Szlovéniába a Citadella IC Ljubljanán át Koperig megy, az Istria vonatpár az idei nyári szezonban nem közlekedik. Közlekedik július elejétől Nagyváradon, Kolozsváron, Csíkszeredán át Brassóba a Corona IC, újraindulnak a vonatok a Békéscsaba-Arad útirányon keresztül is, így Bukarest, Brassó, Nagyszeben, Temesvár is elérhetővé válik.
    

Szerbia felé újraindul Szabadkára és Újvidékre a vonatközlekedés. Egy pár személyvonat közlekedik Szabadka és Kelebia között július 1-jétől. A szerb vasút pályahálózatán végzett pályaépítések miatt nem közlekednek a nemzetközi vonatok Belgrád felé. A MÁV felhívja a figyelmet arra, hogy a MÁV-Start kezelési költség nélkül visszaváltja az általa kiállított nemzetközi menet- és helyjegyeket, amennyiben azokat június 1-je előtt vásárolták, de nem vennék igénybe, és az érvénytartamuk július 15-ig megkezdődik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com