MÁV: szombaton délután szünetel a vonatközlekedés Kelenföld és Ferencváros között

A Ferencvárosban talált második világháborús bomba hatástalanítása miatt szombaton, várhatóan 12-16 óra között szünetel a vonatközlekedés Budapest-Kelenföld és Ferencváros között - közölte a Mávinform a honlapján.Azt írták, hogy a rendőrség erre az időre kiüríti és lezárja a városrészt, amely érinteni fogja az összekötő hídon zajló vasúti forgalmat is. A hatástalanítás ideje alatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom, illetve a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonal távolsági vonatai - az InterCityk, a nemzetközi vonatok, railjetek -, valamint a G43-as és az S36-os járatok a tervek szerint rövidebb, illetve terelt útvonalon, Budapest-Kelenföldig, vagy a Keleti helyett a Déli pályaudvarig közlekednek majd.

A vonatok ideiglenes fővárosi végállomásától a BKK járataival lehet majd tovább utazni.
A vasúttársaság azt javasolja utasainak, ha tehetik, akkor a hatósági zárás előtti délelőtti vagy az azt követő esti időszakra tervezzék utazásukat, amikor a megszokott útvonalon, kevesebb átszállással érhetik el úti céljukat.

Az érintett vonatok közlekedéséről a MÁV honlapján, a mobiltelefonos applikációban, a Facebookon, továbbá a megszokott online, állomási és fedélzeti eszközökön lehet tájékozódni. Az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kedden közölte, hogy

a főváros IX. kerületében, a Soroksári utat átszelő vasúti összekötő híd töltésének bontásakor bukkantak munkások egy második világháborús, amerikai gyártmányú egytonnás légibombára. A robbanóeszközt a helyszínen hatástalanítják szombaton. A rendőrség az érintett területet a tűzszerészi művelet idejére 600 méter sugarú körben lezárja.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com