MÁV: több utastájékoztatási funkció a MÁVPlusz járatinfó szolgáltatásban

Az adventi időszaktól új néven, jóval több szolgáltatással vehető igénybe a MÁV-csoport térképes útvonaltervező és járatinfó szolgáltatása, az egykori EMMA mostantól a tavasszal bemutatott új applikációhoz illeszkedő MÁVPlusz néven üzemel tovább, a weboldal is a mavplusz.hu címen érhető el - közölte a MÁV csoport szerdán az MTI-vel.A tájékoztatás szerint a régi elérési útvonalak továbbra is élnek, a korábbi címeket átirányították az új webhelyre, így minden utas automatikusan az új szolgáltatásokhoz férhet hozzá.

A közleményben felidézték, hogy az év elején tett miniszteri 10 vállalás egyike a közlekedési társaság új okostelefon-alkalmazásának elindítása, azóta a MÁVPlusz applikáció fejlesztése folyamatos, és újabb szolgáltatásokkal bővül. Kiemelték, hogy az utasok több valós idejű adattal rendelkező térképes felülettel találkozhatnak a járatinformációs oldalon.

A különböző vonatnemek a térképen egyedi vizuális megkülönböztetést kaptak, a vonatokat jelölő sötétkék piktogram köré a vonatnemre jellemző körvonal jelenik meg, például InterCity esetén sötétkék szín, vagy zónázó vonat esetén sárga. A járműikon jobb felső sarkában látható piros pont egyértelműen mutatja, ha a járat késési biztosítással kompenzált - részletezték.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy útvonalat mobiltelefonon a MÁVPlusz alkalmazással érdemes tervezni, de weboldalon is lehetséges. A weboldalon a menetrendek menüpontban bármely járat, viszonylat menetrendje kereshető. Lehet szűrni viszonylatszám, járatszám, szolgáltató - például MÁV, HÉV, GYSEV, BKK, vagy helyi szolgáltatók -, vagy modalitás - busz, vonat - szerint is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com