MÁV vezérigazgató: megnyílt a megújuló Kőbánya-alsó állomás Liget téri utas átjárója

Megnyílt a megújuló Kőbánya-alsó vasútállomáson a Liget tér felé vezető, könnyűszerkezetes utasfolyosó, az útvonal biztonságos áthaladást biztosít az utasok számára - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken Facebook oldalán közzétett bejegyzésében.Felidézte, az 1930-as években épült, műemléki védettségű állomás azért tart zárva, mert már zajlik két ütemben a teljeskörű felújítása.

"Az elmúlt évek tapasztalataiból megtanultuk, hogy a toldozgatás-foltozgatás a végén több pénzbe és időbe kerül, mint az egyszeri, komplex felújítás. Ezért 2025-ben alapos diagnosztikai feltárással kezdtük a munkát, ami fontos tanulságokkal járt" - fogalmazott a vezérigazgató.

A feltárások során az épület számos, korábban nem ismert szerkezeti problémája vált láthatóvá, ezért a tervezettnél is összetettebb, bonyolultabb műszaki megoldásokat kell alkalmazni, mindezt az utasforgalom fenntartása mellett. Ideiglenes, az épületet átszelő közlekedő folyosót alakítottak ki.

Ennek megépítését hátráltatta az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása, de pénteken megnyitották a Liget tér felé vezető, könnyűszerkezetes utasfolyosót. Az új útvonal biztonságos és a korábbinál jóval gyorsabb és kényelmesebb áthaladást biztosít Kőbánya-alsó utasai számára, megszüntetve a korábbi kerülőt - írta bejegyzésében a MÁV csoport vezérigazgatója.

Jelezte, már zajlik a következő felújítási ütem előkészítése, a cél a műemléki rekonstrukció, az akadálymentesítés és az utasforgalmi tér megújítása.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

A dél-olaszországi Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag kedden, miközben Reggio Calabria és Pescara légikikötőjében korlátozásokat vezettek be további négy másik repülőtérrel együtt.

Húsvéti közlekedésbiztonság

Húsvéti közlekedésbiztonság

A húsvéti ünnepek a családdal és a barátokkal együtt töltött időről szólnak.

http://ujhazak.com