MÁV-Volán: érdemes előre megvenni a menetjegyet pünkösdre

Pünkösdkor várhatóan sokan kelnek útra a közösségi közlekedés járatain, ezért érdemes elővételben megváltani a menetjegyeket, illetve használni az automatákat, az online jegyvásárlást az Elvirán vagy a MÁV applikációban is; a háromnapos ünnep miatt a Volánbusz járatainak közlekedési rendje is módosul - közölte a MÁV-Volán-csoport szerdán az MTI-vel.Azt írták, hogy május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes. Az utasforgalom szempontjából a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatok szerelvényei a szokásosnál több kocsival közlekednek - tették hozzá.
    

A lehetőségekhez képest - a helyjegyek elővételi vásárlásától függően - a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza viszonylatú Nyírség, a Budapest-Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest viszonylatú Tokaj, a Budapest-Nagykanizsa közötti Tópart, a Budapest-Keszthely viszonylatú Balaton, a Budapest-Békéscsaba közötti Békés, a Budapest-Cegléd-Szeged viszonylatú Napfény, a Budapest-Veszprém-Szombathely, illetve Zalaegerszeg viszonylatú Bakony és Göcsej, valamint a Budapest és Pécs közötti Mecsek InterCity vonatokat több kocsival indítja el a vasúttársaság - sorolták.
    

További kocsikat is forgalomba állítanak a tervezetten felül, ha az utasforgalom ezt megkívánja és a rendelkezésre álló járművek mennyisége ezt lehetővé teszi - írták. A háromnapos ünnep miatt a Volánbusz járatainak közlekedési rendje is módosul: május 19-én, pünkösdvasárnap munkaszüneti napon, 20-án, pünkösdhétfőn a hét első tanítási- és munkanapját megelőző munkaszüneti napon, 21-én, kedden a hét első tanítási és munkanapján érvényes menetrend szerint indulnak az autóbuszok. Pünkösdkor a munkaszüneti napi menetrend szerint járnak a HÉV-ek, bizonyos vonalakon pedig ritkábban közlekednek - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

http://ujhazak.com