Mávinform: 90 millió forintos váltókarbantartás lesz a Nyugati pályaudvaron a hétvégén

Kilencvenmillió forintos váltókarbantartás lesz a budapesti Nyugati pályaudvaron a hétvégén. A munkálatok érintik az esztergomi, a szobi, a veresegyházi és a lajosmizsei vonal forgalmát is - tájékoztatta a Mávinform pénteken az MTI-t.Azt írták, nagyságrendjében ugyan nem vethető össze a Keleti pályaudvarnál két ütemben - kisebbrészt idén, nagyobbrészt pedig jövőre - megvalósuló, átfogó váltófelújítási programmal, a célját tekintve azonban nagyon is hasonló az a komplex karbantartási munka, amelyet a MÁV szakemberei november harmadik hétvégéjén végeznek el a Nyugati pályaudvar egyik váltójánál.

A cél az úgynevezett lassújelek, azaz a sebességkorlátozások megszüntetése, ezáltal a pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok késésének csökkentése, a menetrend betartásának javítása. A munkálatok során ágyazatot, aljakat és váltóalkatrészeket is cserélnek a MÁV szakemberei - olvasható a közleményben.

A munkavégzés miatt péntek éjszakától hétfő hajnalig néhány vágányon szünetel a közlekedés, továbbá több, a Nyugati pályaudvarról induló, illetve oda érkező vonat menetrendje is módosul. Szombaton és vasárnap változik a menetrend a veresegyházi vonalon, szombaton pedig a szobi vonalon. A lajosmizsei vonalon a hétvégén az S21-es vonatok csak Kőbánya-Kispestig járnak, onnan is indulnak, az esztergomi vonalon pedig minden második Z72-es vonat fővárosi kiindulási és végállomása Angyalföldre kerül át.

A munkálatokat az Építési és Közlekedési Minisztérium által augusztusban meghirdetett ötpontos közlekedési akcióterv keretében, de saját forrásból - 90 millió forintos nagyságrendben - végzik el. A megváltozott közlekedési rend idején az utazást a legegyszerűbben az EMMA utazástervezővel lehet megtervezni - írta a vasúttársaság.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com