Mávinform: szombattól változások az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vasútvonalon

Jelentősen változik a közlekedési rend szombattól az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vasútvonalon, mert Rákosrendező állomáson pályafelújítást végeznek; július 27-ig ezeken a vonalakon nem mennek a vonatok a Nyugatiba - közölte a Mávinform csütörtökön az MTI-vel.Tájékoztatásuk szerint mindhárom érintett irányból módosul a menetrend, a vonatok fővárosi végállomása pedig a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra kerül át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal vonatai Rákospalota-Újpestig járnak.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az elővárosi vonatokat ezúttal nem autóbuszos pótlás helyettesíti, mivel a sűrű, budapesti közúti forgalomban a pótlóbuszok nem tudnának olyan kedvező eljutási lehetőséget kínálni az utasoknak, mint a sűrűn közlekedő metró- és villamosjáratok.

A jelentős mértékű korlátozások mérséklése, illetve az alternatív útvonalak biztosítása érdekében ugyanakkor erősítik a szobi és a veresegyházi vonallal párhuzamos helyközi buszjáratokat, főként csúcsidőben több járat indul Dunakeszi, Fót, Veresegyház, Őrbottyán, Vác térségében, ezekről Újpesten közvetlenül a 3-as metróra lehet átszállni a belváros felé - írták a közleményben.

A térségben mintegy 10 autóbusszal erősítik meg az elővárosi buszos szolgáltatást, emellett az utasigényekhez igazodva tartalék járművekkel is készülnek. A BKK sűríti a 12-es és a 14-es villamosok közlekedését, növeli a villamosok kapacitását, így a villamosok 3 percenként és több kocsival közlekednek. Ezenkívül a BKK további járatokon és szakaszokon is elfogadja a vasúti díjtermékeket június 20-án 23 órától július 28-án 1 óráig - tájékoztatott a Mávinform.

Hangsúlyozták, a lezárás ideje alatt éjjel-nappal dolgoznak majd a szakemberek és a munkagépek, ezért a Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest, valamint az esztergomi vonalon a Nyugati pályaudvar és Angyalföld között szünetelni fog a vonatforgalom.

A pályakarbantartás célja az, hogy megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá váljon az érintett vonalakon a menetrend, csökkenjen a késés aránya. Több mint másfél kilométernyi vágányt építenek át, 700 méteren ágyazatrostálást végeznek, síneket, betonaljakat és talpfákat cserélnek, részben megújul a felsővezeték-hálózat is.

Az augusztus végére tervezett éjszakai utószabályozási munkálatok elvégzését követően óránkénti 80 kilométeres sebességgel haladhatnak a szerelvények a pályán, és akkortól szűnnek meg teljesen a többperces késéseket okozó sebességkorlátozások is - ismertették.

Azt kérték, szombattól az utasok indulás előtt tájékozódjanak a MÁV megszokott felületein. A korlátozással, az eljutási javaslatokkal, csatlakozó járatokkal, jegyelfogadással kapcsolatos minden információt, térképet egy aloldalon, a http://www.mavcsoport.hu/rakosrendezo címen gyűjtötték össze.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com