Mávinform: változik a vonatok menetrendje húsvétkor

A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a társaság arra kéri az utasokat, hogy váltsanak - a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható - 10 százalékos kedvezményű e-vonatjegyet - áll a közleményben.

Az automatánál vásárolt jegyeknél 5, a menetrendi keresőben @ jellel jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra legalább száz kilométer távolságra váltott e-vonatjegyekre pedig 20 százalékos kedvezményt kapnak az utasok - tették hozzá. Kitértek arra is, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) döntése nyomán március 30-ától nő azoknak a csúcsidőn kívül közlekedő vonatoknak a száma, amelyekre olcsóbb e-vonatjegyet lehet váltani.

 

A húsvéti hosszú hétvégétől így megkétszereződik, naponta csaknem százötvenre nő a kedvezménnyel igénybe vehető, úgynevezett peremidős járatok száma. A gyermekek, a kis- és nagycsaládok, a tanulók, a diák- és felnőttcsoportok, a nyugdíjasok is élhetnek a szokásos kedvezményekkel. A 26 éven aluliak 33 százalékos kedvezménye március 29-én, csütörtökön 10 órától április 2., hétfő éjfélig vehető igénybe - közölték. Tavaly a húsvéti ünnepi forgalom ideje alatt 452 ezren váltottak jegyet, ami egy szokásos hétvégéhez képest hat százalékkal több utazást jelent.

Idén a tavaszi szünet március 29-én kezdődik, ezért csütörtökön is csúcsforgalom várható a pályaudvarokon. A tavaszi szünet utolsó napján, 3-án is nagy utasforgalomra számít a vasúttársaság: akkor a helybiztosítással közlekedő vonatok átlagos kihasználtsága még a húsvét hétfőinél is magasabb lehet - írták.

Bővebb tájékoztatás a MÁV-csoport honlapján (www.mavcsoport.hu) érhető el, de hívható a Mávdirekt telefonos ügyfélszolgálata +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. Telekom-hálózatból hívható a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, Vodafone-hálózatból a +36 (70) 499 4999-es szám.

MTI

Hozzászólások

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

http://ujhazak.com