Megalakult a Jövő Mobilitása Szövetség

Húsz hazai és nemzetközi vállalat megalapította a Jövő Mobilitása Szövetséget, amelynek kiemelt célja a fenntartható közlekedési megoldások és innovációk bemutatása,  fejlesztése, az érintett hazai piaci szereplők szakmai képviselete - jelentette be Pukler Gábor, a szövetség elnöke hétfőn a szervezet bemutatkozó sajtótájékoztatóján.Elmondta, hogy a szeptemberben alakult szövetség fő feladatának tekinti az iparág szakmai érdekeinek hazai és nemzetközi képviseletét, az edukációt, javaslataikkal a szabályozó hatóságok támogatását, a fenntartható fejlődés elősegítését, az alternatív hajtású közlekedési megoldások elterjesztésében való részvételt.

    
Kiemelte, a szövetség stratégiája három pillért - edukáció és környezet, együttműködés, élhető környezet - tartalmaz. Pukler Gábor kifejtette, a szabályozás és a kialakult gyakorlat összhangját szeretnék elérni. Kezdeményezni fogják egyebek közt a mobilitási eszközök otthontöltési feltételeinek kialakítását, a teljeskörű és átlátható elszámolhatóság megteremtését, például az elektromos autóhasználati költségek elszámolhatóságának biztosítását. Piackutatást végeznek a jelenleg használt eszközök és a későbbi mobilitási igények feltérképzésére, országos bemutatókat, témaheteket szerveznek az alternatív közlekedés fontosságáról - mondta a szövetség elnöke.
    

Pukler Gábor rámutatott arra, hogy a szervezet a következő három évben olyan kulcsfontosságú fejlesztéseken dolgozik majd, mint az elektromos jármű töltőhálózat országos lefedettségének előmozdítása, a kapcsolódó töltési rendszerek átjárhatósága, vagy a közösségi közlekedést kiegészítő utolsó kilométeres megoldások elterjesztése, a járműmegosztó szolgáltatások elterjedésének és szabályozottságának elősegítése. Céljuk az is, hogy az elektromosautó-vezetés beépüljön a járművezetői oktatásba - mondta a szövetség elnöke.
    

A  Jövő Mobilitása Szövetség - a Fenntartható és Innovatív közlekedésért szervezetet a BÉFLEX, a Blinkee.city, a Driving Camp, az E.ON Hungária, az Elektromotive Hungaria, az Environmental Research Institute, a Gerinfo, a H1 Systems, a Hyunday, az Innoplace, a KIA Motors, a KPMG, a Mercarius Flottakezelő, a Neosoft, a Nissan, az OTP Mobil, a Pappas Auto, a Porsche Hungária, a Posta Biztosító és a Vodafone alapította, majd első körben csatlakozott az MVM Csoport, a MÁV Szolgáltató, a ShareNow és a GreenGo is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com