Megérkezett Budapestre a Shanghai Airlines első járata Kínából

Megérkezett Budapestre péntek reggel a Shanghai Airlines első járata a Sanghaj-Putungi repülőtérről, a járat hetente háromszor közlekedik a két város között.A repülőgép nem sokkal 6 óra előtt szállt le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték. Az érkezés után tartott sajtótájékoztatón Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója hangsúlyozta, ez az első alkalom, hogy Sanghaj közvetlenül elérhető Budapestről. Hozzátette, jó a járat megnyitásának időzítése, a Budapest Airport a fejlesztésekkel azon dolgozik, hogy a kínai utasoknak is kényelmesebb legyen a repülőtér; mandarinul beszélő segítőket alkalmaznak és a Kínában elterjedt online fizetési módokat is bevezették.

    
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédében azt hangsúlyozta, hogy Kína egyik gazdasági központjával kötik össze Budapestet abban az évben, amikor a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok hetvenedik évfordulóját ünneplik. Hangsúlyozta: soha ilyen ütemben nem fejlődtek még a kapcsolatok, ehhez pedig stabil politikai és gazdasági háttérre van szükség.
   

A rendezvényen Tuan Csie-lung, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, valamint Tien Liu-ven, a China Eastern Airlines Group alelnöke is a diplomáciai kapcsolatok évfordulóját hangsúlyozta ki. Németh Anna, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese szerint a kínai turisták fontos látogatói Magyarországnak, az elmúlt évben 256 ezren érkeztek, 12 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Az új járat várakozásaik szerint újabb lendületet ad majd a fejlődésnek - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com