Megkapta a közúthatósági engedélyt a Gellérthegyi SIKLÓ Kft.

Megkapta a Gellért-hegyi siklóberuházáshoz kapcsolódó gyalogos-aluljáró és a Hegyalja útra felvezető lépcső építésére szóló engedélyt a fejlesztésért felelős Gellérthegyi SIKLÓ Kft.A cég az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, a Hegyalja út alatt átvezetendő gyalogosalagút és lépcső a Gellért-hegy oldalában futó majdani sikló alsó állomásának megközelíthetőségét fogja biztosítani az utasok számára.
   

A Budapest Főváros Kormányhivatala által kiadott dokumentumra azért volt szükség, mert az aluljáró és a lépcső egy önálló engedélyezési eljárás tárgyát képezte a Gellért-hegyi sikló létesítményének részeként - tették hozzá. Felidézték: a kormányhivatal egy hónappal ezelőtt új építési engedélyt adott ki a Gellért-hegyre tervezett sikló megvalósítására, a korábbi építési engedély mellett.
    

A közleményben az áll: a cég bízik abban, hogy a fővárosi önkormányzattal folytatott párbeszéd erősítésével hamarosan az utolsó akadályok is elhárulhatnak a Gellért-hegyi sikló építésének megkezdése elől, tekintettel arra, hogy a felvonó megvalósítása céljából létrehozott projekttársaságban kisebbségi tulajdonos Budapesti Közlekedési Központ Zrt. a soron következő taggyűlésen várhatóan már részt tud venni. A fejlesztés jelenleg előkészítés alatt áll; a cég korábbi közlése szerint a Gellért-hegyi sikló 2023 második felében kezdheti meg működését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Magyar Péter: a kormány jelentősen szigorítaná az elektromos rollerek használatát

Magyar Péter: a kormány jelentősen szigorítaná az elektromos rollerek használatát

Jelentős szigorítást javasol az elektromos rollerek használatára a kormány a széles körű szakmai és társadalmi egyeztetéseket követően - jelentette be a miniszterelnök szerdán Facebook-oldalán.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

A BKK az újpesti útfelújítások során nem fogad el közlekedést veszélyeztető hibákat

A BKK az újpesti útfelújítások során nem fogad el közlekedést veszélyeztető hibákat

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az újpesti útfelújítások során nem fogad el a kivitelezőtől közlekedést veszélyeztető hibákat - a vállalat ezt csütörtökön közölte az MTI-vel azt követően, hogy a városrész korábbi fideszes polgármestere bírálta a kivitelezést.

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a sebességhatárok betartására az M7-es autópálya somogyi szakaszán is.

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

http://ujhazak.com