Megkezdte a jegyeladást a június 10-én induló új montenegrói légitársaság

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Megkezdte a jegyeladást hétfőn a ToMontenegro elnevezésű új montenegrói légitársaság, amelynek repülőgépei június 10-től közlekednek - közölte a podgoricai sajtó.Az új légitársaság gépeinek első útja Podgoricából és Tivatból Belgrádba vezet majd. Ezen az útvonalon az utóbbi fél évben csak az AirSerbia szerb légitársaság gépei közlekedtek, és a monopólium miatt jelentősen megnőttek a jegyárak is. A ToMontenegro jelentősen alacsonyabb árakkal indul.

    
A Montenegro Airlines légitársaság tavaly decemberben ment csődbe a felhalmozott adósságok miatt. A montenegrói sajtó novemberben jelentette, hogy a Montenegro Airlinesnak sürgős szüksége van 155 millió euró (56 milliárd forint) állami támogatásra. A légitársaság megmentésének tervei Dusko Markovic korábbi miniszterelnök kormányzása idején fogantak. December eleje óta azonban Montenegrónak új kormánya van, amely nem akarta megmenteni a veszteséges légitársaságot.
    

Az 1994-ben alapított Montenegro Airlines négy utasszállítóval rendelkezett: három Embraer 195-ös és egy Fokker 100-as típussal. A ToMontenegro egyelőre a Montenegro Airlinestól "örökölt" két Embraer 195-össel indul június 10-én.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

A dél-olaszországi Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag kedden, miközben Reggio Calabria és Pescara légikikötőjében korlátozásokat vezettek be további négy másik repülőtérrel együtt.

Húsvéti közlekedésbiztonság

Húsvéti közlekedésbiztonság

A húsvéti ünnepek a családdal és a barátokkal együtt töltött időről szólnak.

Semmibe vette a szabályokat

Semmibe vette a szabályokat

Inkén állítottak félre egy fiút, aki jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul ittasan.

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. március 21-én és 22-én Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Riasztó számok

Riasztó számok

Itt vannak az egyhetes ellenőrzés eredményei.

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

http://ujhazak.com