Megújult bringaút várja a kerékpárosokat a Balaton északi partján

A 204 kilométeres Balatoni Bringakör több mint  a fele újult meg a közelmúltban, amelyekhez kapcsolódóan számos szolgáltatással várják a kerékpárral túrázókat.Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár a Balatonalmádi Bringaparkban tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Balatoni Bringakör 114 kilométeres szakaszán hajtottak végre fejlesztéseket, a bruttó több mint 6 milliárdos beruházás fele-fele arányban uniós, illetve hazai forrásból valósult meg.
    

Ehhez kapcsolódóan többek között olyan bringaparkokat is építettek az országban, amelyekben a gyerekek a pumpapályákon könnyen elsajátíthatják a biztonságos biciklizéshez szükséges technikákat. "Fontos, hogy a gyerekek számára olyan élményeket tudjunk nyújtani, amelyeket versenyképesek a mobiltelefonos játékokkal" - hangsúlyozta az államtitkár.
    

Pénzes Erzsébet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (Maketusz) elnöke arról beszélt, hogy a bringások még színvonalasabb kiszolgálása érdekében az északi part Balatonkenese és Örvényes közötti, megújult szakaszán 10 szervizoszlopot és 10 e-bike töltőállomásokat helyeztek el, továbbá 32 szervizcsomagot osztottak szét a kerékpárosbarát szolgáltatók között, akik kötelesek azokat ingyen a kerékpárosok rendelkezésére bocsátani. Ezen kívül elkészült egy Kerékpárosbarát mobiltelefonos applikáció is, amely gyors és hasznos információkat nyújt a bringásoknak.
    

Felhívta a figyelmet arra, hogy az újabb fejlesztéseknek köszönhetően a Balatoni Bringakörről leágazva is számos izgalmas túrát lehet tenni, ezért a szabadságukat aktívan töltő családoknak nemcsak nyáron, hanem márciustól novemberig érdemes ellátogatniuk a Balatonhoz. Hozzátette, hogy nyáron elkészült a Veszprém-Felsőörs-Alsóörs kerékpárút, így most már például a Felsőörs-Alsóörs-Balatonalmádi-Szentkirályszabadja-Veszprém-Felsőörs útvonalon egy élményekben gazdag, 30 kilométeres körtúrát lehet tenni.
    

Bakó Ádám, az Aktív Magyarország kommunikációs koordinátora beszámolt arról, hogy a közelmúltban elkészült a Digitális Vándor applikáció is, amely a fiataloknak játékos, interaktív formában mutatja be a tanösvények során érintett látnivalókat. A Balatoni Ábrándozások útvonal például a Balatonalmádi és Örvényes közötti kerékpáros szakasz érdekességeivel ismerteti meg a gyerekeket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

http://ujhazak.com