Mintegy 1,4 milliárd forinttal nőtt tavaly a BKK menetdíjbevétele

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2019-es menetdíjbevétele várhatóan eléri a 67,3 milliárd forintot, ami 1,4 milliárddal haladja meg a 2018-as adatot.A BKK szerdai közleménye szerint az eseti jegyekből származó bevételek egymilliárd forinttal nőttek egy év alatt: 2019-ben 18,9 millió vonaljegyet vásároltak, helyszínen váltott jegyekből 1,2 milliót, átszállójegyből majdnem félmilliót, gyűjtőjegyből pedig 2,3 millió 10 darabos tömböt értékesítettek.

    
A 100E autóbuszra érvényes repülőtéri vonaljegyekből majdnem 2,5 milliót adtak el tavaly, vagyis mintegy 0,8 millióval többet, mint 2018-ban. A repülőtéri vonaljegyből származó bevétel tavaly meghaladta az 1,7 milliárd forintot.
 A napijegy típusú termékekből 2019-ben 4,7 milliárd forint bevétel származott, 0,4 milliárddal több, mint 2018-ban. Ezen belül a Budapest 24 órás jegy számít a legnépszerűbb terméknek 1,4 millió jeggyel és az 1,8 milliárdos bevétellel. Ezt szorosan követi az 1,1 milliárdos forgalmat generáló háromnapos jegy, több mint 0,3 millió eladott darabszámmal.
    

A hetijegy-értékesítés mértéke érdemben nem változott az előző évihez képest, az ebből származó bevétel megközelítőleg 0,9 milliárd forint.
 Havi és félhavi (15 napos) bérletekből csaknem 4,5 milliót adtak el 2019-ben. Ebből származik az összbevétel fele, mintegy 33,4 milliárd forint. Ezeknek az értékesítése azért is nőtt, mert a helyi bérletre felhasználható cafeteria adózásának kedvezőtlen változása után egyre kevesebb éves bérletet vásárolnak a munkáltatók - jegyezték meg.
    

A tanulóbérletek eladása érdemben nem változott, 7,2 milliárd forint bevétel származott belőlük. A nyugdíjasbérletek bevétele (az előző évhez képest közel 20 százalékos, demográfiai okokból és a nyugdíjkorhatár változásából adódó csökkenéssel) 1,2 milliárd forint - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com