MKIF: az idén már 1,8 millió négyzetméteren újult meg a burkolat a hazai gyorsforgalmi utakon

Az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által üzemeltetett hazai gyorsforgalmi utakon az idén augusztus 1-ig az ország 98 különböző pontján több mint 1,8 millió négyzetméteren cserélték le új aszfaltra az elöregedett, tönkrement burkolatot - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a hét hazai gyorsforgalmi úton - M1, M15, M3, M30, M35, M4, M7 - mintegy 480 kilométer sávhosszúságban újultak meg idén eddig a gyorsforgalmi utak és több helyen a csomóponti ágak és pihenők útjai is.

Ehhez 300 ezer tonna aszfaltot használtak fel. Emellett országszerte 72 híd és felüljáró, valamint 9 pihenő is megújult az elmúlt négy hónapban.
    

Magyarország történetének legnagyobb gyorsforgalmiút-felújítása 2023-ban kezdődött és 2025-ig tart. Mindez az MKIF által üzemeltetésre, felújításra, fejlesztésre átvett 1237 kilométer főpálya 43 százalékát érinti, ami 538 kilométert jelent. A 3 év alatt 200 híd és felüljáró megújul, 50-60 csomópont vízelvezető rendszerét és esetleges rézsűcsúszásait is rendbe teszik. 2023-ban a főpálya 19 százaléka kapott új aszfaltot, ahol szükséges volt, nem csak a kopó réteget, de az alatta lévő kötőréteget, és a mélyebb szerkezeti részeket is cserélték, javították. Az idei év végére a főpálya újabb 20 százalékát tervezik megújítani - írták a közleményben.
    

Felhívták a figyelmet arra, hogy augusztusban a nagyobb tranzitforgalom miatt az M1-en és az M7-en egyáltalán nem lesznek előre tervezett aszfaltozási munkák egyik irányban sem. Az M7-en pedig már a vakáció kezdete óta nem dolgoznak a Balaton irányába az M0 és Balatonvilágos között.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

http://ujhazak.com